Történelmi múlt.

Full text search

Történelmi múlt.
A németséget nem lehet Buda és Óbuda ősi lakosainak tekintetbe vétele nélkül tanulmányozni. Ezen a helyen ősidők óta telepe van a germán fajnak. Már Piligrin, passaui püspök, ki a Nibelung mondáit legelőször összeíratta, azért küldi Magyarországra és épen Buda tájára az embereit, hogy itt minden mondát, hagyományt írjanak össze s ezt mondta az erről szóló vers: „Dar umbe sende ich nu zehant – Mine boten in Hiunen lant: – Da vinde ich wol din maere. (E végből most mindjárt útnak indítom követeimet Hunországba: ott bizton rátalálok az emlékekre.)

Acsavidéki népviselet.
A magyar Dunántúl volt Nagy Theodorik bölcsője s ez a vidék volt valóban buja talaja a hun hagyományokkal kapcsolatba hozott ős germán mondáknak. Ezek a gepidák, a kik akkor tanyát vertek Budán és Buda körül, az időtől máig megtartották azt a sajátságos, tűzhelyszerű jellemüket, hogy szakadatlanul új meg új telepeseket vontak magukhoz. A mai németek már nem ezeknek törzsökös egyenes maradékai ugyan, de örökösei a több generátión át folyton változó németségnek. Legutóbb nagyobb telepítések III. Károly alatt, majd Mária Terézia és József császár alatt történtek. Ilyenformán Buda=Etzelburg Atilla korától máig németségnek is volt lakóhelye s vele az egész környéke is. A XVIII. század elején voltak a nagy svábtelepítések. Már 1690-ben telepítették be Isaszeget, négy évre később Dunaharasztit; a század kezdő éveiben Pest környékét, 31Promontort, 1706-ban a Csepelszigetet, majd Budaőrs, Budakesz, Solymár és Hidegkút falvakat; ezeket 1718-ban újabb telepesekkel népesítették a gróf Zichy és a Szunyogh család. 1723-ban Piliscsabát, 1724-ben Hartát a Ráday-család, Bogdányt a Zichyek telepítették be, 1827-ben Bia, 1727-ben Kerepes, 1729-ben Békásmegyer kapott német lakosokat. Gróf Zichy Péter 1750-ben Őrkényt, s gróf Grassalkovich Soroksárt telepítette be németekkel.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit