Őskora.

Full text search

Őskora.
A legrégibb történelmi adatok szerint időszámításunk első századában a mai Kecskemét város területén, mint általában a Duna–Tisza közén, a jazygok tanyáztak. A város ősi, mondaszerű hagyománya szerint a mai Kecskemét ugyanott épült, a hol valaha Partiscum, a metanasta jazygok egyik városa állott, melynek nevét Ptolemaeus Claudius alexandriai író emliti meg Kr. u. 120–160 között írt földrajzi munkájában. Ebben a jazygok városai közül nyolczat nevez meg, sőt ezeknek holfekvését is feltünteti az általa készített térképeken. Régebbi történetíróink, mint Szentivány Márton, a tudós jezsuita, Ottrokocsi Foris Ferencz, Bél Mátyás, sőt maga Hornyik János, a város nagyérdemű történetírója is elfogadták ezt a felfogást; szerintük Partiscum, a jazygok egykori városa, a mai Kecskemét táján keresendő. A város nyugati oldalán 1907-ben tényleg egy nagy jazyg telepre és temetőre akadtak* A hunn uralom alatt a jazygok városai eltüntek és Partiscumról többé nem emlékeznek meg forrásaink. Attila világbirodalmának megdőltével Magyarország az avarok uralma alá került, a kik már 568-ban elfoglalták a Duna–Tisza közét, melyet a VIII. század végéig bírtak.
Minthogy a Tisza folyó legrégibb neve a görög íróknál Partiscus, kétségtelen, hogy Partiscum városa csak e folyó partján állhatott. A szerk.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit