Ferencz József-híd.

Full text search

137Ferencz József-híd.
A város árvízvédelmi munkálatairól más helyen van szó; e helyütt azonban meg kell emlékeznünk a Ferencz József-hídról, melyet Ő felsége 1890 deczember hó 30-ikán személyesen nyitott meg az akkori (Szápáry-) kormány és a meghívott előkelőségek jelenlétében. Addig hajóhíd tartotta fenn a forgalmat a két part között. A mostani hidat az állam építtette és ennek ellenében a város lemondott addig élvezett vám- és révjogáról. A pozsonyi dunai híd megalkotása néhai Baross Gábor kereskedelemügyi m. kir. miniszter érdeme. A hidat Cathry Szalez Ferencz budapesti mérnök tervezte. Építését 1889 áprilisban kezdték meg. Felállítása az államnak 1.780,000 forintjába került. A híd nem a régi hajóhíd helyén, a koronázó-emlékszobornál, hanem a Justi-sor végén, az új Baross Gábor-útnál van. A 460 méter hosszú híd hét nyílású vasszerkezettel van áthidalva, még pedig két 32 méteres ártéri, négy 76 méteres meder- s egy 92 méteres középnyílással. A hídoszlopok kettős, a közúti s a vasúti forgalomnak szolgáló, egymás mellett fekvő hídszerkezet számára épültek. A kocsipálya szélessége 6 1/2 méter, s a közúti vasszerkezet külső oldalán, kiugró karokon nyugvó három méter szélességű gyalogjáró van. A nagy középnyílás vasszerkezetének alsó éle a legmagasabb árvíz színe fölött oly magasságban fekszik, hogy a hajózást legkevésbbé sem akadályozza. A folyam medrében levő oszlopok a Duna kavicságya alatt elterülő kemény agyagrétegbe nyúlnak le s légnyomású alapozással készültek. A vasszerkezetet a m. kir. államvasutak gépgyára szállította és állította fel. A vasúti hídszerkezetet – mert a híd a pozsony–szombathelyi vasúti vonallal van kapcsolatban – 1891-ben helyezték el a közúti szerkezet mellé.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit