Építési és fedőanyag.

Full text search

Építési és fedőanyag.
Mint már a népmozgalmi statisztikában is láttuk, a házak anyaga, a melyből azok épültek és a házak fedőanyaga is, csak a megyei átlag szerint állapítható meg. Használtak itt össze-vissza mindenféle anyagot. A legtöbb mégis a tégla, mert a vármegye minden járásában, egy-egy nagyobb középpontban vagy uradalomban vannak olyan téglagyárak, vagy legalább téglaégetők, melyek könnyen megközelíthetők, annyira, hogy még a kőborította vidékeken is, a hol majd mindenütt van kőbánya és a követ potom áron fejtik, majdnem annyi a téglából, mint a kőből épült ház, sőt a legtöbb helyen 231több is. Kevés oly helység van, a hol téglából épített házat ne találnánk, de tény, hogy viszont a vályogból épített házak száma a legnagyobb, mert ez a legolcsóbb és a legkönnyebben beszerezhető. Vert falat, fecskerakást csak itt-ott, elvétve találunk és annak tulajdonosa bizonyára földhöz ragadt szegény ember.
Nem találunk bizonyos megállapodott szokást a csúcsfalak tekintetében sem. Ebben sincs semmiféle rendszer. Vannak községek, a hol e tekintetben oly összevisszaság van, mely majdnem érthetetlen és még az egyéni ízléssel sem magyarázható meg. Még a legjobb benyomást azok a községek keltik, melyeknek házai valamely nagyobb tűzvész után egy időben, majdnem egyenlő módon újra épültek. Ezek czélszerűek és csinosak ugyan, de nem jellemzők és e tekintetben a magyarok, németek és a tótok építkezéséi módjában különbség nincsen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit