A kivándorlás.

Full text search

A kivándorlás.
A kivándorlás is állandóan foglalkoztatja a legutóbbi években a törvényhatóságot: az alispáni jelentések kapcsán, a hol az alispán beszámol arról, hogy hány útlevelet adott ki az utolsó negyedévben. 1904 májusban jelenti először Sárközy alispán, hogy a kivándorlás Somogyból nagyobb mértékben megindult Amerikába. A barcsi járásban Drávaszentmárton község lakosai voltak az elsők, a kik a vándorbotot kezükbe vették. Úgy vélték ekkor még a vármegye vezetői, hogy gátló intézkedésekkel megakadályozhatják a kivándorlást. Hogy útlevél nélkül ki ne mehessen senki a vármegyéből, a belügyminisztertől Barcson és Zákányban állandó vasúti csendőri ügyeletet eszközöltek ki, a míg utóbb ez a feladat országszerte az újonnan szervezett határrendőrségre hárult. Az ügynökségek munkáját is szerették volna meggátolni, a melyek kivándorlásra csábító nyomtatványokkal árasztották el a vármegyét. Persze nehéz volt valami eredményt elérni: az útlevelet kérő és azt elnyert kivándorlók száma egyre nőtt s valamennyi járásra kiterjedt. Míg 1904-ben 293 útlevelet adott ki Somogy vármegye alispánja, 1905-ben 1089-et, 1906-ban már 2505-öt, 1907-ben pedig csak az első négy hónapban 1816-ot. Sárközy alispán csakhamar belátta, hogy itt rendőri intézkedésekkel keveset lehet elérni, mélyebben fekszik az ok. Mint egyik jelentésében mondja: „Minthogy a régebben kiköltözöttek jól megfizetett munkát helyeznek kilátásba, a vagyonszerzés vágya csábítja a 25–30 éves férfiakat Amerikába, hogy egykor visszatérvén hazájukba, maguknak birtokot szerezhessenek.”
Érdekes az a vita, a mi e tárgyban az 1907-iki első közgyűlés alkalmával kifejlődött. Gróf Széchenyi Aladár szerint a kivándorlásnak jórészt az 1903: IV. t.-czikkben foglalt intézkedések hiányos volta az oka, ezért azt indítványozta, hogy írjon fel a törvényhatóság a belügyi kormányhoz, hogy a kivándorlási törvény hiányait pótolja, esetleg új törvényjavaslatot szerkeszszen. Ellenben Varga Dezső véleménye szerint nem rendőri intézkedésekkel, nem az 1903: IV. t.-cz. szigorításával lehet megakadályozni a kivándorlást, hanem egészen más eszközökkel. Ezek szerinte a 586következők: 1. A hitbizományi rendszer megszüntetendő. 2. A kincstári, valamint alapítványi birtokok mezőgazdaságra alkalmas része parczellázandó. 3. Nagy bérlet 500 holdon felül nem engedélyezhető. 4 Az állami eredetű papi birtokok csak kisbérleti rendszer szerint kezelhetők. 5. Az adómentes létminimum megállapításával és a II. oszt. kereseti adó eltörlésével, új kataszteri becslés alapján, a földbirtoknak, úgyszintén mindennemű örökségnek felfelé fokozatosan emelkedő adóztatása hozassék be. A közgyűlés gróf Széchenyi indítványát fogadta el.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit