Rippl-Rónai József.

Full text search

Rippl-Rónai József.
Rippl-Rónai József, festő és író, szül. 1861-ben Kaposvárott, hol iskoláit kezdte; innen Budapestre került és atyja tanácsára nevelőséget vállalt gróf Zichy Ödön családjánál. Már ebben az időben nagy szenvedélylyel festegetett, másrészt azonban zenei tehetsége is szép jövővel kecsegtette. Csakhamar felhagyott a nevelősködéssel és 1883-ban már a müncheni festőakadémián találjuk, honnan 1885-ben Párisba ment, hol Munkácsi Mihály tanítványa lett és eleinte mesterének modorában festett. Majd önálló műtermet nyitott Párisban. Első sikerét „Five o clock tea” czímű képével aratta, melyet Sedelmeyer, a híres műkereskedő, vásárolt meg. De Ripplt nem elégítették ki e sikerek, önálló akart lenni s új utakat törni. Most a küzdelemnek nehéz évei következtek Rippl-Rónaira. Át kellett szenvednie a félreismerést és kigúnyoltatást. Ekkor rendezte első kiállítását a párisi osztrák-magyar nagykövetség palotájában, melyet a kritika barátságosan fogadott és több képe elkelt. Két év mulva a Champ de Mars-i Salonban rendezett kiállításáról a híres kritikusok: Charles Fuster és Arsčne Alexandre elragadtatással nyilatkoztak és ettől kezdve híre meg volt alapítva, sőt a Salonban megválasztották associének is. Később Berlinben, majd Londonban aratott nagy sikereket és egyik művét báró Seidlitz, a drezdai képgyűjtemény igazgatója, vásárolta meg. Annál nehezebben tudott megértő közönségre találni saját hazájában. Első kollektív kiállítását 1901-ben rendezte, melyen 200-nál több képét, rajzát mutatta be. 1902-ben ismét kb. 500 darab képet, tollrajzot és iparművészeti tárgyat állított ki, melyek végre itthon is meghozták neki az elismerést. Azóta többször rendezett Londonban, Párisben kiállítást. Az 1906-iki milanói kiállításon díszoklevelet nyert. Művészéletének memoárjait Emlékezéseim czímű munkájában írta meg (1911).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit