Somogyban a kertészet eddig még nem tudott nagyobb lendületet venni, mert az értékesítési viszonyok annyira kedvezőtlenek, hogy a kertészettel való foglalkozás önálló kereseti ággá nem fejlődött. Kétségtelen azonban, hogy itt a kertészetnek nagy jövője van, mert sok állandóvizű patak mentén, nagykiterjedésű termékeny területek volnának erre felhasználhatók.
Sokan tettek már kísérletet és a főváros részére nagyban zöldség- és főzelékféléket termeltek, de azt tapasztalták, hogy a budapesti élelmiszerkereskedés oly rendetlen és megbízhatatlan, hogy sok esetben a termelők a felküldött zöldség- és főzelékfélékért nem hogy pénzt nem kaptak, hanem „még a zsákot sem kapták vissza”. A fővárosi vásárcsarnokok részére sem lehet – a mostani rendezés mellett – kertészetet berendezni, mert az értékesítési viszonyok ott sem megfelelők. A háziszükségleten felül termelt zöldség- és főzelékféléknek jelenleg csaknem kizárólag Kaposvár és néhány somogyi város a piacza. Itt pedig a bolgár kertészek konkurrencziája oly nagy, hogy velük versenyezni nem lehet és a végeredmény az, hogy a kaposvári piacz semmivel sem olcsóbb, mint a budapesti.
A kereskedelmi kertészettel foglalkozók tevékenységüket leginkább a finomabb szükségletek előállítására irányítják, így: korán tavaszszal a hónaposretek, a spárga, az uborka, a korai fejéssaláta, zöldborsó, zöldbab, kelvirág, spárgatök, kerti eper, paradicsom és egyéb olyan finomabb kerti termék kerül piaczra, a melyeknek a termelésével a bolgár kertészek nem foglalkoznak.
312Mivel Kaposváron – a legfőbb fogyasztási piaczon – csaknem minden háznál van házikert, a kereskedelmi kertészettel foglalkozók fogyasztói: a kerttel nem rendelkező hivatalnokok, kereskedők, iparosok, tanárok, katonák stb., ezeknek a szükséglete pedig nem oly nagy, hogy a kertészetet fellendíthetné. A magánkertészetet különben egész Somogy felkarolta és a belfogyasztás behozatalra nem szorul.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.