Törzsökös nemes családok.

Full text search

Törzsökös nemes családok.
Ezek mellett a nemzetségek mellett voltak a vármegyének oly nemes családai is, a melyek nemzetségi eredettel nem dicsekedhettek, de fellépésük közelkori ezekével s mert a nemzetségeket jellemző kiterjedt, sokszor az országot behálózó birtokkapcsolatok nem vonták el a vármegyéből, ezzel jobban össze is forrtak.
Ilyen család mindenekelőtt a Mérey család, mely 1246-ban nyeri adományba a nevét viselő Mérét (Mérőt), 1343-ban ehhez Papsára és Szomajom járul. A másik a Perneszi család, a melynek őse, Péter, 1273-ban a somogyi várbirtoknak Osztopán (akkor Ztupan, Oztupan alakban jelentkező) helységben fekvő szántóit, és kaszálóit nyeri IV. Lászlótól.
Valamivel későbbi a Zichyek feltünése, első ismert ősének, Paskának, Szajki Gál testvérének személyében. Paska fiai, László és Jakab, 1347-ben Szőlőst és Lullát szerzik; 1351-ben említtetnek először mint Zicsiek (nobiles de Zichy.)
Körülbelül ugyanekkor kezd itt szerepelni az őrsi (később németújvári) Batthyány és az Anthymi család is.
Mind e családok fénykora az Anjouk és a Hunyadiak kora. A nemzetségi ágak szétválásával, új telepedésekkel, nemesítéssel a nagyterjedelmű vármegye nemessége is megszaporodott. A vagyonosabbak országos érvényesülést kerestek, a közép- és kisnemesség megmaradt a vármegyében.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit