Az új büntető perrendtartás.

Full text search

Az új büntető perrendtartás.
A bűntett vagy vétség miatt elitéltek számát az 1900. év január elsejével életbe lépett uj büntető perrendtartás s még inkább a statuált esküdtbírósági eljárás jövőben növelni vagy apasztani és ez úton a társadalmi erkölcsöt további fokozatossággal javítani, vagy legalább jobb színben feltüntetni fogja-e, az a jövő titka. Mi az utóbbit hiszszük.
Azonban vármegyének ezen intézmény befogadására való képességét minden esetre tanúsítja az a körülmény, hogy a vármegye területén, a kezdettel járó nehézség, vagy egyéb okok miatt, felismerhetően hiányosnak észlelt összeirás mellett is, összesen 7216 esküdtképes egyén iratott össze, akik sorából, a közszolgálatban állók teljes kihagyása mellett is, nem volt nehezére a kiszemelő vegyes bizottságnak az igazságügy miniszter által 360-ban meghatározott főlajstrombeli és 100-ban meghatározott helyettes lajstrombeli azon esküdteknek számát uj választás után egybe állitani, akik az 1900. év folyamán elsőkül fognak esküdtbírósági szolgálatot teljesiteni a kir. tszék.-nél négyben meghatározott esküdtbirósági ülésszakokban.
Magyarország igazságszolgáltatásának ez intézmény által való emelkedésével, emelkedés és ujabb fejlődés előtt áll Szabolcs vármegyének, ennek az ős magyar vidéknek, helyi igazságszolgáltatása is.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit