Ibrány.

Full text search

30Ibrány.
Ibrány, nagyközség, mintegy két kilométernyi távolságra fekszik a Tiszától. Házainak száma 445, lakosaié 3341, kiknek nagyobb része ev. ref. vallású. Postája Ibrány, távírója és vasúti állomása Kemecse. 1487-ben a Szokolyi család volt a földesura. 1499-ben e családnak várkastélya volt itt és akkor a község „Castellum Ibran” nevet viselt. 1411-ben az eszenyi Csapy család kapta kir. donáczióképen; 1447-ben azonban már az Ibrányi család kezén találjuk, mely 1418-ban pallosjogot is nyert. A XVIII. század végén és a XIX. század első felében a gróf Lónyay család és az Ibrányiak a birtokosai, jelenleg pedig gr. Lónyay János, gr. Lónyay Pálma, özvegy Ibrányi Zsigmondné és Bleuer Mórné. Az Ibrányhoz tartozó Telek puszta a Zichy-okmánytár szerint már 1374-ben Nagytelek néven szerepelt. A Szokolyi-féle várkastély, melynek romjait az 50-es években hordták szét, 1658-ban még biztos menedéket nyujtott a törökök által házaikból kiperzsel és kiüldözött hajdúknak, a kik nagy számmal menekültek oda. Két temploma van a községnek, melyek közül a reformátust 1510-ben építették és 1895-ben renoválták, a róm. katholikust pedig 1876-ban építették. A községben két csinos urilak van. Az egyiket gróf Lónyay Menyhért, a másikat Bleuer Mór építtette. E faluban az árvíz 1867-ben és 1882-ben idézett elő katasztrófát a Tisza töltésének átszakadása következtében. Dülőnevei közül jelentőséggel bírnak a Pogánysziget és Jásztelep.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit