Ligeti Antal.

Full text search

Ligeti Antal.
Ligeti Antal, tájképfestő, a M. Nemzeti Múzeumi képtár őre, szül. 1823-ban Nagykárolyban. Pályáját mint kereskedő kezdte, de a festőművészet iránti vágya Olaszországba űzte, hogy már eddig itthon szezett ügyességét tökéletesítse. Itt különösen Firenzében tartózkodott hosszabb ideig, hol Markó Károlynak az idealisztikus irányú tájképfestőnek tanítványa lett. 1850-ben visszatért hazájába, hol egy ideig Sopronban arczképfestésből élt, míg gróf Károlyi István, fölismervén nagy tehetségét, pártfogásába vette, sőt 1855-ben hosszabb tanúlmányútra küldte keletre. Negyedfélévi külföldi vándorlás után gazdag vázlatgyűjteménynyel tért vissza és itthon képeit elkészítvén, azokkal nagy hatást keltett. 1861-ben Pestre költözött, hol már teljesen művészetének élhetett. 1868-ban a Nemzeti Múzeum képtári őrévé nevezték ki. Emberszerető nemes szívének és nagy művészi érzékének egyaránt dicsőségére válik, hogy Munkácsy Mihályt ő fedezte fel és ő segítette a dicsőség útjára. Meghalt 1890 január 5-én. Sírját, melyre Donáth Gyula mintázott szép emléket, 1897 nov. 1-én leplezték le a kerepesi-úti temetőben.
Több úti rajzán és művészeti czikkein kívül önállóan megjelentek tőle: A nemzeti múzeum képcsarnokának ismertető lajstroma a festészek rövid életrajzával (1870). A magyar nemzeti múzeum képtára ismertető lajstromának kivonata (1872).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit