A bányászat fejlődése.

Full text search

A bányászat fejlődése.
Itt azonban a fiskális mívelés csak abban az időben volt közvetetlen, mikor a magyar királyok hatalma alatt állott, mert az erdélyi fejedelmek rendesen bérlőkkel míveltették. A város azonban mindig magánkezelésben szokta végeztetni a bányászatot. Földesúri bányászat csak kivétel, sőt visszaélés volt ezen a bányavidéken; de mindig volt kisebb-nagyobb arányú magánbányászat, a melyet a királyok normális időkben ápoltak és elősegítettek, mert hiszen ez lényegesen kiterjesztette a bányászat körét.
A mi azonban a bányajog kifejlődését illleti, Nagybánya és vele Felsőbánya népe azt századokon át csupán gyakorlatból ismerte és valószínű, hogy a XVI. század kezdetéig írásba sem volt foglalva. 1521-ben történt, hogy nagy zavarok gyűltek fel a bányász-életben s erős forrongás dúlta föl a békét.
199II. Lajos király Móré Györgyre bízta, hogy csillapítsa le őket s ekkor szerkesztettek német nyelven bányarendtartást, a melyről tudjuk, hogy 1553-ban érvényben volt. Czíme: „Königl. Majestät von Hungern etc. Bergordnung in Neustadt und Mittelberg.” 56 czikkelyből állott. Nem maradt fenn reánk e mű s úgy látszik, nem volt ellátva királyi jóváhagyással sem; csak helyi följegyzések lehettek, a mint az szokásban is volt; 1552-ben Bornemisza Pál és Wernherr György, I. Ferdinánd királyi biztosai, nem fogadták el törvényes jogalapúl, csupán mint jogszokást; de egyúttal nagy elismeréssel szólottak különösen a felsőbányaiak kitünő joggyakorlatáról.

Nagybánya főtere éjszakról.

Nagybánya régi pecsétjei.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit