A második kiváltságlevél.
200A második kiváltságlevél.
Nagy Lajos király uralkodása alatt Rivulus Dominarum, ez a kezdet nehézségeivel küzdő, századok szentesítette hagyomány nélküli s tövig leégett város, egy negyedszázad alatt gazdag, rendezett, bőségben és jó erkölcsben élő bányavárossá nőtt. A nagy király uralkodásának végén ismét megjelent a trón előtt az asszonypataki küldöttség s előterjeszti kérését, hogy az új és sokat fejlődött viszonyoknak megfelelő privilégiumot erősítsen meg a király. S nagy haladás is van a két oklevél között. Most már rendszeresebb bányászati rendtartást kap a két bányaváros, Asszonypataka és Medius Mons, a melynek élén a közös kamaragróf áll s megerősíti régi jogaikat: a szabad plébános- és bíróválasztást, a szabad önkormányzatot, a regálék szabad használatát, a körüllevő királyi erdők használatát, s kiegészíti nagyon fontos újabb jogokkal: a kamaraispán elnöklete alatt pallosjogot kapnak, egyszersmind malom-, fürdő-, kohó- és hámor-jogot; városi bányabíróságot; hetenként két hetivásárt az országos vásáron kívül; szabad árúmegállítási és szállítási jogot és teljes szabad királyi városi személyszabadságot, hogy a polgárokat sem más bíróság elé idézni, sem letartóztatni nem szabad. S fizetnek évenként, szent György-napkor 1000 arany adót, mai értékben körülbelül 80.000 koronát.
Nagy város volt, hová ezzel az adománylevéllel tért meg a küldöttség. Széles, terjedelmes helyet fogtak be a földpalánkok és kőbástyák és sűrűn rakva volt házakkal odabent minden talpalatnyi hely. Középen messze kiemelkedett az újonnan fölépült templom, az egyetlen örök időkre maradandó épület; az ideiglenes lakóházakban oly nagy tömeg nép lakott már itt, hogy a nagy templom sem fogadhatta be az ájtatoskodókat. 1387-ben szerződést kötött a város egy előkelő nemesi család sarjával, a Kaplyon nemből való Tibai Péterrel, kit plébánossá választva, arra kötelezett, hogy tizenegy káplánt tartson.
De ezzel eljutott Nagybánya a legelső fejlődési korszak csúcspontjára. Mindent megnyert, de egyetlen koczkafordulással el is veszíthetett.
Nem szilárd fejlődés volt ez, mert a városalapító, szorgalmas törzslakosság mellett, időközben nagyon sok idegen elem vándorolt be. A kincses mezők jól ismert megrohanása volt ez. Ezeket már nem kötötte ide a szülőföld varázsa, s jórészt kalandor, szökött jobbágy, sehonnai nép volt, a mely jövőjét sem vágyott örökre lekötni. Nagyon nyugodt időkre, erős kezű, bölcs kormányra s zavartalan városi és politikai viszonyokra lett volna szükség, hogy Asszonypataka megmaradhasson ezen a fokon, a hová olyan hirtelen szökött fel.
Nem adatott meg neki. Nagy Lajos meghalt s utána sok kormányzási zavar volt. Ez még nem érintette nagyon. Távol esett a hadak útjától, az udvartól, sőt a kormányzás főszempontjaitól is és ha nem nőtt is tovább, de úgy látszik, egy-két évtizedig megmaradt ebben az állapotban, sőt még fejlődött is és pedig a leghelyesebb módon. A megülepedett városi szellem ereje kezdett kibontakozni benne. Iskolát épített, a mestert a város fizette s 1408-ban Omechim János városi bíró a Szent Miklós ispotálynak hagyta Giród-Tótfalut, a melyet nem régen vett meg a Kusalyi Jakcsoktól 1600 arany forintért. Nagy bölcseségről és nemes lélekről tett bizonyságot vele; csak ilyen bírák alatt élhetett ez az új Babilon erőteljes és eredményes életet.
