A XVI. század zavarai.

Full text search

A XVI. század zavarai.
A XVI. században valóságos csoda, hogy egyáltalán meg tudott maradni városi helyzetéhez illő színvonalon. Legalább valamennyire. 1551-ben vette át I. Ferdinánd, János Zsigmondtól. Ekkor még megvoltak a Fráter György beruházásai. A leírás elmondja, hogy volt egy 674 öles altárnája, a melyet szép sikerrel bányásztak; mellette több kisebb akna és tárna is volt. A fernezelyi folyón volt tizennégy zúzója, s öt olvasztó kohója. 1555-ben Feigel János királyi biztos megvizsgálta, nagyon értékesnek találta a bányákat és új tervet készített a mívelésükre. Alig indult neki erőteljesebben a munka, 1560-ban már ismét új ura került Nagybányának. Ezúttal közjogi szempontból is súlyos csapás érte. A szabad királyi várost Ferdinánd Balassa Menyhértnek adományozta. A kapzsi, jellemtelen, örökké pártot cserélő hatalmas főúr bizony nem jött nemes és tisztességes gazdálkodási elvekkel. Jól ismerte önmagát s tudta, hogy nem sokáig lesz az övé a pénzverő város; ki akarta hamarosan sajtolni belőle, a mit lehet. Hiszen jelmondata volt: Hodie mihi, cras tibi. Nem csoda, ha a nagybányaiak elkeseredve fogadták s elégületlenül tűrték, hogy privilegiumaik mellett földesúri birtokká sülyedtek. A legelső alkalommal, 1564-ben, kaput nyitottak János 206Zsigmond hadvezérének, Báthory István szatmári várkapitánynak. A következő évben Schwendi Lázár császári vezér visszafoglalta. Ezzel Nagybánya konczczá lett, a melyen két hatalmas marakodik, s közben ő maga tönkre megy. Két évre rá János Zsigmond ismét elfoglalta, várát leromboltatta, Bornemisza Benedek, a parancsnok, török katonáival a bányászat összes épületeit és gépeit leromboltatta és a bányákat behányatta vagy vízzel árasztatta el. Ekkor (1567.) a város déli része is leégett. 1570-ben János Zsigmond meghalt és a város ismét a Ferdinándé lett. Nem sokáig maradt a magyar királyé, mert Rudolf 1583 szeptember 17-én Felsőbányával együtt odaadományozta Báthory István lengyel királynak és örököseinek, Szatmár vára és uradalma helyett.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit