Mándy Ignácz és neje Pollatsek Terézia, valamint gyermekei: Sámuel, Géza, Fáni és Etel I. Ferencz József királytól 1896. évi november hó 10-én, a közügyek és közjótékonyság terén szerzett érdemekért magyar nemességet kaptak Kántorjánosi előnévvel. A család élő és szereplő tagjai: Ignácz, nagybirtokos, fiai Sámuel, baranyaszentlőrinczi nagybirtokos, és Géza vállaji nagybirtokos. – Sándor, baranyaszentlőrinczi nagybirtokos. A család Szatmár vármegyében Kántorjánosi és Szamosszeg községben s Szabolcs vármegyében Kállósemjén és Kékcse községben és Baranya vármegyében, Baranyaszentlőrinczen birtokos.
Czímer: Négyelt pajzs, szívpajzszsal. Az első, ezüst mezejében, egymás mellett két hatágú vörös csillag, fent és alant egy-egy négy szírmú, zöld leveles vörös rózsa látható, második, vörös mezőben alúl zöld alapon jobbra forduló, és egy lábon álló ezüstszínű kakas, felemelt jobb lábában három búzakalászt tart. A harmadik kék mezőben zöld dombon álló s kiterjesztett szárnyú, természetes színű karvaly, jobb lábában vörös szívet tart. A negyedik arany-mezőben hármas zöld halom középsőjéből, zöld lombozatu szomorú fűzfa emelkedik ki. A szívpajzsban két ezüstcsíkkal vágott kék mező. Sisakdísz: jobbra forduló, könyöklő pánczélos kar, szablyát tart. Takarók: jobbról vörösezüst, balról kékarany.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.