SZATMÁR VÁRMEGYE ŐSKORA. Irta Vende Aladár
402SZATMÁR VÁRMEGYE ŐSKORA.
Irta Vende Aladár
Irta Vende Aladár
Szatmár vármegye területének legnagyobb része a nagy alföldi fensíkhoz tartozik, a mely a mioczén tenger visszavonúlása után visszamaradt pliocén beltenger és beltavak korszakát követő diluvium korában rakódott le, a mikor az egész medencze még sülyedőfélben volt és a mikor az alluviális anyag a völgyeket ellepve, maga alá szorította a diluviális képződményeket.
Ebben a korszakban a vármegye síksági része vízfedte terület volt, melyet kelet felől az avasi hegyek, a Guttin és a Bükk-hegység határolt, és a Tisza, Szamos, Kraszna, Lápos, Ér, Túr és Sár vize táplált. E nagy terület legmélyebb sülyedése az ecsedi láp volt, továbbá az Érvidék déli része, a Tiszahát és a Szamosköz egyes részei.
A vizek visszavonúlása után is, a Kraszna, Szamos és Túr köze, óriási, mocsaras tóként maradt vissza, a melyet főként a Kraszna táplált, a Szamos hordaléka pedig lassanként feltöltött és ezzel egyidejűleg levezette a vidék vizeit is, helyet teremtve a növényi és állati életnek.
Ez az élet csakhamar megnyilvánúlt. Buja növényzet keletkezett a mocsarak, tavak, folyók és patakok partjain. A Tisza és a Szamos közén, odébb pedig, közelebb az Avashoz és a Bükk-hegységhez, ősrengetegek keletkeztek, melyek a síkságnak körülbelül harmadrészét foglalták el.
A természetnek legméltóbb objectuma, a melyet e hatalmasan buja keretbe állított, az ősállat volt és vele a leghatalmasabb teremtmény: az ember.
