Tompa Mihály szerelme.
Tompa Mihály szerelme.
Függelékül közöljük a Tompa Mihály első szerelméről szóló érdekes, ismeretlen életrajzi adatokat, kiadatlan leveleket és verseket a melyek e fejezet írója Ferenczy János kutatott fel Szatmár-Németiben.
Mindenek előtt előrebocsátjuk, hogy valahányszor Tompa Mihály összegyűjtött költeményeiről szólunk, azt a kiadást értjük, melyet barátjai: Arany János, Gyulai Pál, Lévay József és Szász Károly, Pesten, 1870-ben bocsátottak közre.
Szász Károly, Tompa Mihály életírója, nem is emlékszik a költőnek más szerelméről, mint a mely őt Zsoldos Emíliával egyesítette. A III. kötethez adott jegyzetekben a 329. lapon csupán odavetőleg van említve, hogy e házasságot megelőzőleg „volt Tompának egy ismeretsége Sárbogárdon, egy ottani birtokos család gyermekleánykája. Továbbá Szatmármegyében (helyesebben Szatmár városában) a Böszörményi család leánya, Kati. Tompa haldoklása évében megemlékezett mindkettőről s arczképét küldé a most már családanyáknak s búcsú sorait is.”
Az a sárbogárdi ismeretség csak futólagos volt; ellenben annál erősebb volt Tompának Böszörményi Katalin iránt érzett vonzalma, melyet bátran lehet első szerelmének nevezni s a mely szerelem teljes tíz évig tartott.
Ezt a viszonyt Tompa 24 éves korában kezdte s választottja, Katalin, 16 éves, viruló szépségű leány volt.
Szükségesnek látjuk azonban röviden megismertetni a Böszörményi Emil dr. szatmári ügyvédtől az egyik unokától, nyert adatok közül a nagyapa följegyzéseiből, a Böszörményi Katára vonatkozókat.
Katalinnak atyja, Böszörményi József földbirtokos és anyja, Szeőke Polikszéna volt. Ebből a házasságból nyolcz gyermek származott, kik közül a negyedik Katalin, a költő választottja, szül. 1825 november 1-én, s 1852-ben férjhez ment Jakó Pál batizi földbirtokoshoz. Katalin meghalt 1905 január hó 14-én.
A Tompa szerelmi történetének egykori szereplői közül ma már senki sincs életben s minden tartózkodás nélkül lehet az általunk összegyűjtött történeti adatok alapján ezt a különben teljesen idillikus, mindamellett tartós és mély viszonyt földeríteni.
Tompa a múlt század negyvenes éveiben többször megfordúlt látogatóban Szatmáron és Katalin testvéreivel ismeretségben állott, de közülök leginkább Károlyhoz járt. Tompa és Böszörményi Károly ugyanis a sárospataki kollégiumban egy időben végezték felső tanulmányaikat: a theológiait és a jogit.
A két ifjú között mély barátság keletkezett, melyet mindvégig híven megőriztek és mikor barátja tekintélyes szatmári ügyvéd lett, később polgármester, a Ferencz József-rend lovagja, gyakran meglátogatta őt. A Böszörményi-család rokonságban állott a Szabolcs-vármegyei Jármy-családdal. Laskodon lakott Jármy Dénes és Jármy László, kikhez Böszörményi Károly gyakorta ellátogatott, magával vivén Tompát is, ki ott félig-meddig nevelői állást töltött be.
Viszont Böszörményi Katalin is Laskodon töltötte Jármy Dénesnél egyes időközökben leányéveit; itt és így kezdődött közöttük 1841-ben az érintett gyöngéd viszony, mely később a laskodi kuria falain túl, az életbe is elkísérte őket.
Tompa kedélye mély borongású s ő maga a csendes elmélkedések embere volt; önmagához mértéken túl bizalmatlan. Még akkor nem lévén semmi állása, nem merte a Hiripi és Ivácskói Nagy-Böszörményi-család szépséges leányának 148a sorsát a magáéhoz kötni, annál kevésbbé, mert ekkor még nem is sejtette, hova fog emelkedni költészetének szárnyain.
„Szívemhez” szóló költeményében (I. k. 99. l.) ezeket írja:
Bár a dolgot
Megszokta két kezem:
Szegény vagyok,
S gyakran megéhezem:
S te szép leányt
S szerelmet emlegetsz,
Ily nagy bohó,
Szívem, hogyan lehetsz?
Megszokta két kezem:
Szegény vagyok,
S gyakran megéhezem:
S te szép leányt
S szerelmet emlegetsz,
Ily nagy bohó,
Szívem, hogyan lehetsz?
„Pusztán” czímű költeményében pedig (I. k. 105. l.) ezeket mondja:
Egyetlen virágot növelt, életemnek
Üröm- s csalántermő köves tartománya,
Ah, mint vágytalak én kebelemre tűzni,
Ah, mint vágylak most is, szívem szép leánya!
Karom kinyujtom... de az élet e
Mogorva vén mester közinkbe lép,
Száraz, hosszú újjával fenyeget,
Mondván: fiú, fiú! kenyér elébb...
Üröm- s csalántermő köves tartománya,
Ah, mint vágytalak én kebelemre tűzni,
Ah, mint vágylak most is, szívem szép leánya!
Karom kinyujtom... de az élet e
Mogorva vén mester közinkbe lép,
Száraz, hosszú újjával fenyeget,
Mondván: fiú, fiú! kenyér elébb...
Tompa, a természetnek őszinte gyermeke, már az első kenyérgondoknál mély töprengésbe és habozásba merül s kibocsátja imádottját karjai közűl!
Hogy a költő szerelme tartós érzelem volt, azt önmaga mondja el „Első szerelmem” (II. k. 67. lap.) czímű költeményében, melyben így szól:
Emlékszem még, emlékszem reája,
Ifjúságom boldog, szép korára,
Fényes napja s könnyű fellegével
Azt az időt, hogy felejteném el.
Ifjúságom boldog, szép korára,
Fényes napja s könnyű fellegével
Azt az időt, hogy felejteném el.
Mikor csendes nyári szürkületben,
Üldögéltünk a lugasban ketten;
Hogy átölelt lágy, fehér kezével...
Azt az órát, hogy felejteném el?
Üldögéltünk a lugasban ketten;
Hogy átölelt lágy, fehér kezével...
Azt az órát, hogy felejteném el?
És nem láttam őtet én azóta,
Kétfelé vált életünknek útja;
Élsz-e, hol vagy jó leányka? bánat,
Szép orczádra nem borít-e árnyat?
Bár örömre, búra hítt az élet:
Én megőrzöm mindörökre képed!
S hű ölén a házi boldogságnak,
Emlékim közt gyönyörködve látlak.
Kétfelé vált életünknek útja;
Élsz-e, hol vagy jó leányka? bánat,
Szép orczádra nem borít-e árnyat?
Bár örömre, búra hítt az élet:
Én megőrzöm mindörökre képed!
S hű ölén a házi boldogságnak,
Emlékim közt gyönyörködve látlak.
Mint mikor már messze tűnt a sajka,
S nem látszik csak a vitorla rajta:
Messziről a multak képe lebben –
S mosolyog rám szép emlékezetben.
S nem látszik csak a vitorla rajta:
Messziről a multak képe lebben –
S mosolyog rám szép emlékezetben.
És gyakorta gondolok reája,
Ifjúságom s szerelmem korára,
Fényes napja s tiszta kék egével,
Azt az időt, hogy felejteném el!?
Ifjúságom s szerelmem korára,
Fényes napja s tiszta kék egével,
Azt az időt, hogy felejteném el!?
Böszörményi József 1846 januárius 14-én Pestről ezeket írja Katalinhoz:
„Tompa Mihálylyal is találkoztam és igen jól összeesmérkedtünk s jó barátokká lettünk; mondta szegény, hogy ő nem tudja, őtet a végzés mintegy hozzácsatolta a mi családunkhoz. Ő már itten a tudós emberekhez tartozik, mert mindég jönnek ki versei s több munkái. Tompa tisztel téged és kedves anyámat.”
Ugyancsak József Károlyhoz Pestről 1846 márczius 14-ről írott levelében a Tompa a csókját küldi, a ki kéri Károlyt, hogy írjon neki.
Hogy a Böszörményi-család Tompával állandó összeköttetésben volt és ügyeivel szívesen és folyton foglalkozott, bizonyítja Orbán Ferencz közös barátjuknak Böszörményi Károlyhoz Sárospatakról 1845-ben Telelő 1. és 1846-ban Tavaszelő 28-ról írott két levele, a melynek elseje így hangzik:
„Böszörményi Károlynak, Orbán Ferencz baráti kézszorítását.”
„Miska barátunk tegnap múlt egy hete, vándorolt el Kassa – vagy Pest felé, – maga sem volt arról bizonyos, – Regéit kinyomatandó. Miután levelein ügyeinek kezelésére megbízása által engemet jogosított fel, ezennel felelek 149kegyednek szíves levelére. A pénzt a vetési, vagy bárhová való legátustól mindenesetre legyen kegyed szíves beküldeni... Baj ugyan, nem tudja az ember, milyen jellemű diák kezébe kerülhet, de a postán is elveszhet.
A munka késni nem fog, legfellebb új évre kész leend, ha csak valami előre nem látható akadályok nem gördülnek elő; Miska még karácsonra akarja.
Az aláírást illetőleg tudathatom önnel, hogy már Miska 120 kiosztott lapjai közül 30-at szedett be pénzzel és pénz nélkül s ezen lapokon összesen 300 aláíró áll; melyek közül iskolai 157-féle van; hozzám 7 lap érkezett 45 aláíróval, a többi még kint van.”
A másik levél így hangzik:
„Tompa még nem jött vissza, ügyvivője én vagyok – Pál nap táján 300 példányt küldött le, – mind utalványozva, Szegedről nem tett említést; hátha más úton kívánja önhöz juttatni illető példányait? Mert levelében aláírási lapjait éppen azon czélból kívánta magához, hogy az illető példányokat rendeltetésük helyére legegyenesebb úton indíthassa. Hogyan sajnálom, hogy egy óranegyeddel nem kaphattam hamarább levelét kegyednek, éppen most írtam Tompának. Ő szegény, mióta Pesten van, mindig beteges, – többnyire fekvő beteg, – lehet, hogy most már Pestet elhagyta, de azért velem összeköttetésben kell neki folytonosan lenni s én az ön leveléről megfeledkezni nem fogok, ki önt szeretve, tisztelem – Orbán Ferencz. Utóirat: Most példányok nincsenek nálam, minden órán várok. Még most sem lehet tudni hány előfizetője volt – egyre érkeznek lapok.”
Orbán itt Tompa Népregéit érti, melyeknek 1000 előfizetője volt; s mire az első, 1000 példányos kiadás elkészült, az előfizetők még mindig jöttek s a második kiadást is sajtó alá kellett adni.
Viszont Katalin is érdeklődött már 1841 óta Tompa sorsa iránt, midőn ez év deczember 28-áról, Laskodról azt írja, egy álhír nyomán, Károly bátyjához: „S egyébb újságot nem írhatok, csakhogy most az a hír futamodott, hogy Tompa a rétbe hólt.”
Az itt elősorolt öt levelet a Böszörményi Károly hagyatékában találtuk, melyeket egyik örököse, Uray Jenő mérnök és iparfelügyelő, felhasználás végett átengedett. Ugyancsak az Uray Jenő birtokában találtuk Tompa sajátkezű írásában „Életem” czímű remek költeményét, melyet összegyűjtött munkáinak I. k. 150. lapján közölt verssel összehasonlítván, a két szöveg között húsz szónyi eltérést találtunk, melyek a jelzők helyesebb alkalmazására és a képek tisztábbá tételére irányúlnak.
A legnagyobb bizonyíték azonban, mely kétségtelenül igazolja, hogy Tompa szíve választottjával 1841-től 1850-ig állandó összeköttetésben állott, vagyis a Zsoldos Emíliával 1849 május 1-én kötött házasságának idején túl, még legalább egy évig, a következő.
Tompa az akkori idők szerelmeseinek szokása szerint, Katalinjának daloskönyvet írt, melyben az első bejegyzése az 1841. évvel kezdődik és az utolsó 1850. évvel végződik. Ha tehát az utolsó bejegyzése, „A gólyához”, azonnal e költemény születése után történt volna is, még akkor is kétségtelenül fedezi véleményünket.
Ez a Dalfűzér eredetileg pergamentbe volt kötve. Ez a kötése időközben elrongyolódván, a nyolczadrét alakú dalfűzért új kötésbe foglaltatták. Tábláját most kék plüs borítja, a következő felírással.
EMLÉKÜL
BÖSZÖRMÉNYI KATALINNAK
TOMPA MIHÁLY.
BÖSZÖRMÉNYI KATALINNAK
TOMPA MIHÁLY.
A harmadik levél első lapján a következő áll:
DALFŰZÉR.
EMLÉKÜL
MDCCCXLI.
EMLÉKÜL
MDCCCXLI.
A negyedik levél első lapján a költő sajátkezű írásával e három sor áll:
A dalok: virágok,
Gyökerek a szív,
Napjok a szerelem.
Gyökerek a szív,
Napjok a szerelem.
150Az ötödik lapon e szó olvasható: Emlény. A hatodik levél első lapján a költő e sorai vannak:
AJÁNLÁS.
Minden virágát életemnek,
A melyek számomra teremnek,
Barátság! szerelem
Tinektek szentelem.
Minden virágát életemnek,
A melyek számomra teremnek,
Barátság! szerelem
Tinektek szentelem.
| Tompa Mihály. |
Ugyane levél hátulsó lapján:
Fellobban a gondolat fáklyája,
S mint a szivárvány, a dal áll elő.
S mint a szivárvány, a dal áll elő.
| Kölcsey. |
A kötetet 4 akvarell és egy tusrajz ékíti, de ezek a szöveggel minden összefüggés nélkül vannak abba beleillesztve. Ezek az akvarellek és tusrajzok, valamint azok, melyek a két első lapot is díszítik, Mezey nevű festőnek a művei, a ki szintén a Böszörményi Katalin ismerősei és tisztelői közzé tartozott.
A kötetbe Tompa saját kezével egyfolytában 344 lapon 235 „dalt” írt be. A 236–246. szám alatti költeményeket a 345–359-ik lapon idegen kezek írták be. A 360., 361. és 362-ik lap ismét Tompa írásával és aláírásával tartalmazza „Nyílt levél egy hölgyhöz” czímű saját költeményét, mely a 217. szám alá esik. E mű előtt a 246. számmal zárúl be az 1841-ik év. A nyílt levél homlokán már jegyezve van, hogy az az 1844-ik évből való. A 248–250. szám alatt a 363–365. lapon ismét idegen kézzel van beírva három vers. A kötet 251. szám alatt „A gólyához” czímű költeménynyel zárúl be, mely szintén saját aláírásával és az 1850. évszám kitüntetésével a Tompa kezeírása. E mű a 366., 367. és 368. lapot foglalja el. Most egy üres lap után 24 számozatlan oldalon, a tartalomjegyzék következik, melyet Tompa így osztott 3 rovatba:
Az itt elsoroltakból tehát kitűnik, hogy ebben a kötetben, a 364. lap, teljesen a Tompa kézírása. Ily nagy tömegű kézirata a költőnek sehol sincs együtt az országban.
Jellemző az is, hogy Tompa az általa beírt 237 drb közé a saját költeményeiből mindössze hármat vett föl: a már jelzett Nyílt levelet, A gólyát és 235. szám alatt A szép Katit, mely egyenesen Böszörményi Katalinhoz van intézve. Tompa 1817. évi szept. 28-án születvén, 24 éves volt, midőn ezt a kötetet írta és habár 1841-ben már maga is szorgalmasan verselt az Athenaeum hasábjain, itt mégsem ismer sem czímet, sem szerzőt, hanem csupán a kezdőverssorral vezeti be az egyes költeményeket folyó számok alatt és mindegyiket dalnak nevezi, ha más műfajhoz tartozik is. Ez a számozás is csak később jutott az eszébe. Erre vall a tinta különbözősége, mely a szöveg és a számozás között mutatkozik.
Tompa mindhaláláig fentartotta az idillikus érintkezést Katalinjával. Levelek kíséretében elküldte neki, sajátkezű aláírásával, az arczképét s időnként megjelent összes műveit.
Sajnos azonban, hogy Katalin ezeket a leveleket, halálát közeledni érezvén – 1904 végén vagy 1905 elején elégette.
A Dalfűzérben előforduló nagyszámú dalokból csak mintegy huszonötnek szerzőjét sikerült meghatározni; a többiek népdalok vagy ismeretlen fiatal szerzők művei, a melyeket Tompa, valószínűleg emlékezet után írt be.
„Nyílt levél egy hölgyhöz” czímen vette fel Tompa elsőül a kötetbe saját költeményét, mely csaknem teljesen eltérő attól, mint a mely hasonló czímen munkái I. k. 139. és következő lapjain megjelent.
Ez a vers, mely munkáiban csaknem nagyrészben hiányzik, leginkább feltünteti azt a viszonyt, a mely közte, Böszörményi Károly és Katalin között fennállott. A vers Katalin anyjához szól és így hangzik, az eredeti helyesírással:
Édes hölgy! keble szent érzelmivel
Egy ismeretlen ifju idvezel, –
S bár benne nem lelsz ismerőt, rokont,
Meghallod úgy-e, a mit ajka mond.
151Ez ifju néked, jó hölgy, idegen
Ha mellőznéd őt némán hidegen;
Mert nem tudod, hogy mindenek fölött
Szent nékem a láncz, mely hozzád kötött.
Egy ismeretlen ifju idvezel, –
S bár benne nem lelsz ismerőt, rokont,
Meghallod úgy-e, a mit ajka mond.
151Ez ifju néked, jó hölgy, idegen
Ha mellőznéd őt némán hidegen;
Mert nem tudod, hogy mindenek fölött
Szent nékem a láncz, mely hozzád kötött.
Kebledre híven két szülött símúl
Fiad s leányod mondhatatlanúl
Szeretve én is e fiat s e lányt
Megosztám szívem köztük egyaránt, –
És a szegény fiu gazdag vala
Barátság s szerelemnek általa;
Mit nem remélt óh! mit nem álmodott!
Midőn e két hű szíven nyughatott!
De mást akart sorsomnak Istene:
Szép álom volt üdvem s elröppene,
Mert bár hű a barát, hű a leány,
De engem sorsom vad hulláma hány, –
S ha hű szívektől messze elragadt
A sápadt bús emlékezet maradt
Velem: s ha kérdik tán, beteg vagyok?
A bús válasz pilláimon ragyog.
Fiad s leányod mondhatatlanúl
Szeretve én is e fiat s e lányt
Megosztám szívem köztük egyaránt, –
És a szegény fiu gazdag vala
Barátság s szerelemnek általa;
Mit nem remélt óh! mit nem álmodott!
Midőn e két hű szíven nyughatott!
De mást akart sorsomnak Istene:
Szép álom volt üdvem s elröppene,
Mert bár hű a barát, hű a leány,
De engem sorsom vad hulláma hány, –
S ha hű szívektől messze elragadt
A sápadt bús emlékezet maradt
Velem: s ha kérdik tán, beteg vagyok?
A bús válasz pilláimon ragyog.
Emlékezem ...... szép őszi este volt
A hallgatag vidéken el-kihólt
Élet s örömzaj; nem zengett dal, a
Természet egy sápadt, beteg vala;
Bús arczczal a haldokló betegen
Függvén az éji hold viraszta fenn,
Ifjú özvegyként s úszó fátyola
El-elborító gyászfelleg vala;
Karjaimra fűzve szívem kedvesit,
Ott hű barátom, kedves lányom itt. –
Kimentünk hárman a liget fele
Melynek sárgúltan hullott levele;
Ah, nem tudom lánykám mit érezett?
Mert néma volt s mosolygva könyezett;
Csak szívverése szólott ajki helyt,
Emlékezet ... ne vérezd e kebelt!
A hallgatag vidéken el-kihólt
Élet s örömzaj; nem zengett dal, a
Természet egy sápadt, beteg vala;
Bús arczczal a haldokló betegen
Függvén az éji hold viraszta fenn,
Ifjú özvegyként s úszó fátyola
El-elborító gyászfelleg vala;
Karjaimra fűzve szívem kedvesit,
Ott hű barátom, kedves lányom itt. –
Kimentünk hárman a liget fele
Melynek sárgúltan hullott levele;
Ah, nem tudom lánykám mit érezett?
Mert néma volt s mosolygva könyezett;
Csak szívverése szólott ajki helyt,
Emlékezet ... ne vérezd e kebelt!
Hogy boldog voltam, kell-e mondanom?
Nem volt reményem, nem óhajtatom
Csak egy: hiányzott még áldó kezed,
Hölgy! megszentelni a boldog frigyet.
Lásd, földbe tettem jó anyámat én
Vesztés tanított sírni idején;
És nyughelyét hol is van nem tudom
Emléke nincs, bedőlt a kis halom ....
Ki jó szívére vonna engemet,
Az alszik, Isten látja lelkemet!
Nincs percz a melyben ne óhajtanám
Óh hölgy! neked mondhatni ezt: anyám!
S talán ... ki küldött hivatlan remény!
Hogy ámitásid tudva hidjem én.
Nem volt reményem, nem óhajtatom
Csak egy: hiányzott még áldó kezed,
Hölgy! megszentelni a boldog frigyet.
Lásd, földbe tettem jó anyámat én
Vesztés tanított sírni idején;
És nyughelyét hol is van nem tudom
Emléke nincs, bedőlt a kis halom ....
Ki jó szívére vonna engemet,
Az alszik, Isten látja lelkemet!
Nincs percz a melyben ne óhajtanám
Óh hölgy! neked mondhatni ezt: anyám!
S talán ... ki küldött hivatlan remény!
Hogy ámitásid tudva hidjem én.
Ne bánd óh hölgy, hogy szívök érzetén
Híven hajolnak magzatid felém;
Mint a lóhernek három levele
Híven összefon hármunk kebele.
Halld meg a barátnak ajkiról
Emlékezetnek hű igéje szól.
E jó leány iránt se légy kemény
Olykor ha bus, ha tán sóhajt szegény!
Reménynyel váltva titkon keble szót
Ne háborítsd az ébren álmodót!
Míg a szívnek reménye, álma van:
Ha küzd, ha fáj is, nem boldogtalan:
S engedj szívedben nékem is helyet
Szerettid közt ó hölgy!... Isten veled!
Híven hajolnak magzatid felém;
Mint a lóhernek három levele
Híven összefon hármunk kebele.
Halld meg a barátnak ajkiról
Emlékezetnek hű igéje szól.
E jó leány iránt se légy kemény
Olykor ha bus, ha tán sóhajt szegény!
Reménynyel váltva titkon keble szót
Ne háborítsd az ébren álmodót!
Míg a szívnek reménye, álma van:
Ha küzd, ha fáj is, nem boldogtalan:
S engedj szívedben nékem is helyet
Szerettid közt ó hölgy!... Isten veled!
152Látható, hogy a költő ezt a versét ebben az alakban azért nem engedte összegyűjtött munkái közé felvenni, mert azt maga is gyöngének találta és utóbb teljesen át is dolgozta.
„A szép Kati”, melyet Tompa egyenesen a választottjának írt, kiadatlan.
A SZÉP KATI.
Hires Szatmár városában
Egy szegletház, keskeny palló
És e házban ablak megett
Ha férfit lát a világért
| Giród felé, |
| Vezet belé. |
| Ül szép Kati, |
| Se nézne ki |
Haj Istenem mi boldogság
Kivált, ha szép szemébe is
Oh, mert szeme, mikép maga –
Ha rá néz, elhomályosul
| Ott ülni benn; |
| Kacsint a’ szem. |
| Olyan hamis; |
| A’ csillag is. |
Lehetne ő, hamis lenge
Csak ne volna olyan mint a
Hiszen ha az idő derűl
Elköltözik majd boldogabb
| És csapodár, |
| Vándormadár. |
| Tavasz felé. |
| Tájak felé. |
Utazz békén; Isten veled
De jól vigyázz szívedre, hogy
És őrizd meg és hozd vissza
Mely mondhatlanúl boldogítja hívedet.
| Vándormadár; |
| Ne érje kár. |
| Szerelmedet, |
(Lásd bővebben Ferenczy János műveinek III. kötetét.)
* * *
