A kiengesztelődés útjában álló nehézségeket 1865-ben a nemzeti ellenzék köztiszteletben álló vezérének, Deák Ferencznek örökké nevezetes husvéti czikke389hárította el. A nagy feltűnést keltő czikk megjelenése után nemsokára a felség lejött Pestre, a gazdasági kiállítás megtekintésére. A hódolat és ragaszkodás, melylyel a magyar fővárosban fogadták, mély benyomást gyakorolt az uralkodóra. A fordulat csakhamar be is következett. Ő felsége 1867 febr. 17-én kiadott nemeshangú leiratában helyreállította a magyar alkotmányt.
Wenckheim belügyminiszter 1867-ik évi ápr. 3-án értesíté Murányi Ignáczot, Temes vármegye ideigl. főispánját, hogy ő felsége őt márcz. 3-án kelt legfelsőbb elhatározásával eddigi állásában meghagyta és Temes vármegye alkotmányos főispánjává kinevezte. Murányi ápr. 10-iki körlevelével május 6-ára tűzte ki a főispáni székfoglaló és tisztújító közgyűlést, melyen teljes számmal jelentek meg a bizottsági tagok, „hogy a helyreállított törvényhatósági önkormányzat első tényében, a megyei helyhatóság életbeléptetésében tiszta választásokkal résztvegyenek”. Kitörő örömnyilatkozatok között ment végbe a főispán installácziója. Murányi megesküdött, hogy Magyarország törvényeit megtartja. Székfoglaló beszédében kiemelte, hogy „felséges urunk elszánt akaratának s törvényhozásunk bölcseségének sikerült bevezetni minket az ígéret földjére, melyet az 1848-ki törvényhozás megnyitott, de melyet – úgymond – részben apáink mulasztása, részben az élő nemzedék bűnei miatt megtartani nem tudtunk. Tizennyolcz évi nehéz szenvedések által lélekben megpróbáltatva, megfogyva anyagilag, megérlelt mindnyájunkat a küzdelem, hogy méltányolva a birodalom érdekeit, megoltalmazva az ország törvényes függetlenségét és önállását, helyreállított alkotmányunk pajzsa és felelős kormányunk vezetése mellett, egy jobb jövő biztosításának szenteljük magunkat”. A megye közönsége nevében Bonnaz Sándor, csanádi püspök, előkelő szép beszédben üdvözölte a főispánt.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.