Az őskorban
Az őskorban
Versecz határát az ember már a legrégibb időkben lakta. Ezt bizonyítják a régiségleletek, a melyek a városi múzeumban láthatók; sőt az egyik lelet, mely 1888-ban a város nyugati szélén került a felszínre, mikor ott a Szredistyei csatornát vonták, bizonyossá teszi, hogy az ember ezen a tájon már a diluvium korszakában, az óriási vastagbőrű ősállatok társaságában tartózkodott.
Neolithkori telepekben Versecz határa gazdag. Nem kevesebb mint hét ilyent mutathat fel és a porányi határon és az Áth dűlőn lévők leletei között olyanok is vannak, melyek az ipar, kereskedelem és művészet kezdeteire érdekes fényt vetnek (gyékényfonat-lenyomatok, obsidian, agyagbábok).
A bronzkorban is népes volt a határ. Ezt igazolja a füzesvölgyi telep, a majdani sáncz és a ludosdülői urnatemető, ez utóbbi érdekes mészbetétes edényeivel, valamint a kozlukvölgyi gyüjtelékes bronzlelet, mely egy öntőműhely maradványa.
A vaskorban azután a Kápolnahegy éjszaki lejtőjén találunk egy telepet, a melynek lakói a kelta ízlés követői voltak.
A Krisztus utáni II. század elején, 101–106-ban a rómaiak szállták meg ezt a területet. Ekkor építették Varadián az Arcidava nevű castellumot, melynek elővédje a nyugaton tanyázó jazigok felé Verseczen egy kis erőd volt. Ennek maradványait 1885-ben a városkertben találták és a neve, úgylátszik, Canonia volt. E korszakban az autochthon népességnek a Cservenka dűlőben egy telepe volt.
258 körül a népvándorlás hullámai árasztották el e területet, a mely a honfoglalásig különböző népeknek volt lakóhelye. E korból származnak a Nagy Rét belterületében és annak keleti szélén virágzott telepek.
