Víziút

Full text search

Víziút
Temesvár vízi útja a Bega-csatorna, melylyel, ha a csatornán a hajóközlekedés Nagybecskerekig lehetséges, Temesvár – minthogy a nagybecskerek–titeli folyóút állandóan járható – vízi összeköttetést nyer egyfelől a Tiszával, másfelől a Dunával. A város ilyenképpen Felsőmagyarországgal és a Balkán-félsziget államaival vízen közlekedhetnék és hajón eljuthatna a Fekete-tengerig. Temesvár ezzel tényleg a Kelet kapuja lenne. A város ezért szakadatlanul sürgette a megmérhetetlen értékű közgazdasági mű keresztülvitelét. Akczió akczióra következett, miglen a kormány az 1895. évi XLVIII. t.-czikk okadatolásában kijelentette, hogy a Duna után közvetetlenül a Bega ügyével fog foglalkozni. Két évvel később már törvény (1897: XXI. t.-czikk) kötelezi a kormányt, hogy a Bega hajózhatóvá tételéről szóló törvényjavaslatot öt év alatt terjessze elő, a mi a határidő utolsó esztendejében meg is történt. Mind az 1902. évi XXII.; mind az 1904. évi XIV. t.-czik az állami beruházások során kötelezően elrendelte az oly fontos munkálatok foganatosítását, melyet az 1908: XLIX. még inkább biztosított. A csatorna munkálatai ma annyira haladtak, hogy befejezésük csupán igen rövid idő kérdése.
A Bega-csatorna hajóforgalma ma még nem jelentékeny. Biztosra vehető azonban, hogy az a folyó vízi munkák teljes befejezésével nagy mértékben emelkedni fog. A temesvári hajóállomás 1912. évi forgalma ez volt: feladás 310.000 q gabona és liszt, 105.450 q más árú; leadás 8450 q gabona és liszt, 191.430 q más árú.

Az I. Temesvári Takarékpénztár palotája.

Az Osztrák-Magyar Bank palotája.

A Józsefvárosi Takarékpénztár.
A Délmagy. Gazdasági Bank fiókja.

A Délmagyarországi Gazdasági Bank.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit