1542-től 1547-ig hasztalan erőlködött Ferdinánd magyar királyságát a törököktől megszabadítani. Szulejmán az elfoglalt részekben legott török háziassággal rendezkedett be. Budára beglerbéget nevezett ki és a hatalma alá került vármegyéket 14 szandzsákságra osztván, a beglerbég kormánya alá helyezte. Minden hódolt helység török bírát kapott. Ferdinánd gyengének érezvén magát folytatni a harczot, a külföldről pedig már semmi segédeimet sem remélhetvén, 1547-ben sok alkudozás után, végre öt évi békét kötött a portával. Kötelezte magát évenként 30.000 arany forintot fizetni a töröknek. – Szulejmán azonban nem várta be e rövid békének a lejáratát. Már 1549-ben újra megkezdte az ellenségeskedést, czélul tűzvén Eger és a felső-magyarországi vármegyék behódítását. E végből az említett évbe Musztafa basát utasította, hogy a megrongált szegedi várat tegye jókarba, Szolnokon pedig építsen 5000 lovas befogadására új török várat. Ez a két erősség volt biztosítandó a Tisza vonalát a török csapatok számára. A megriadt felvidéki megyék gyors segítséget kértek a pozsonyi magyar haditanácstól, mely Salm Miklós tábornok, Báthory Endre kassai és Nádasdy Tamás győri főkapitányok vezérletével 1550-ben csapatokat küldött Szolnok megszállására és a török terv ellen egy magyar vár építésére.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.