A zentai győzelem után.

Full text search

A zentai győzelem után.
A zentai csata kimenetele ismeretes. A szultán attól tartva, hogy a császáriak Temesvár felé a visszavonulás útját elvághatják, 3.000 spahi fedezete alatt még a szeptember 11–12 közötti éjjel elhagyta a tábort és már másnap délben Temesvárra érkezett.
Innen főlovászmesterét Belgrádba, Husein basához küldte, értesítvén őt, hogy a birodalom nagyvezérévé tette, míg a nagyvezir kiajáját Abdi basát az elesett Dschaafer basa helyébe temesvári helytartóvá nevezte ki. Mivel pedig Temesvárott a szultán nem talált nyugalmat, Pancsován és Belgrádon át visszasietett Konstantinápolyba.
Mialatt Zentánál a zsákmányolás tartott, Eugén herczeg, báró Glöckelsberg ezredes vezérlete alatt lovas csapatokat küldött az ellenség üldözésére. E csapatok egyike egész Becskerekig száguldozott, hol azonban már nem találtak törököket. A rácz lakosság kitörő örömmel üdvözölte a császári hadakat.
Eugén herczeg a zentai győzelem után eredetileg Temesvár ellen akart indulni, mivel azonban a vár időközben Belgrádból erősítést kapott s mivel az ostrom sokáig elhúzódott volna, megváltoztatta tervét. Szeptember 14-én a császári had elhagyta a csatateret s Szeged felé vette útját. (Feldzüge des Prinzen Eugén von Savoyen. XII. k. pótfüzet 154. II. 63–166. Millenn. Tört. XII. 496–502. Schwicker Ján. Henr. i. m. 246–264.)
A zentai diadal fordulópont volt a temesi tartomány történetében. A török had ettől kezdve már csak Temesvár falai közé zárkózhatott. A Tiszán és a Maroson le egészen a Begáig Lipót volt a helyzet ura. A temesvári basa ettől kezdve a Maroson túl csak addig terjeszthette uralmát, a meddig azt megvédeni tudta. Eugén herczeg császári katonaságot helyezett a becskereki várba s annak oltalma alatt áttelepítette a Tisza jobbparti falvakból ama rácz bevándorlók egy részét, a kik Csarnojevics Arzén ippeki patriarchát követve, Magyarországon kerestek maguknak új hazát. Az elhanyagolt vár jókarba helyezésével és megerősítésével Jenő herczeg Rabutin tábornokot bízta meg, a ki a bástyákat kiépíttette s elegendő ágyúval s más szükséges hadiszerekkel látta el, úgy hogy 1698-ban már az egész császári had e vár oltalma alatt táborozhatott.
Eugén herczeg 1698-ban Péterváradnál átkelvén a Dunán, a Tiszához közeledett, hogy a Belgrádnál táborozó török hadat megtámadja. Előbb azonban azt a hírt terjesztette, hogy Temesvárt fogja ostrom alá venni. A törököket tévútra vezetendő, Nagybecskerekig nyomúlt előre s ott tábort ütött. Innen a Duna felé vonult, hogy a törököket támadásra bírja, ezek azonban nem mozdúltak ki elsánczolt táborhelyeikből; Eugén tehát hadával visszatért Nagybecskerekre.
Eközben a szendrői török táborból 1.000 tatár kelt át a Dunán és Nagybecskerek felé kémszemlére indult. Eugén herczeg erről értesülvén, intézkedéseket tett a tatárok körülkerítése iránt; ez a terv azonban egy megszökött huszár árulása következtében nem sikerült.
Nemsokára ezután a temesvári törökök támadást intéztek Csanád vára ellen, melyet rajtaütéssel akartak megszerezni. Illia szerb kapitány azonban erről még idejekorán értesült, a várbeliekkel kirohant s a törököket visszaverte.
Az 1698. év nyara eltelt a nélkül, hogy a csatatéren akár a török, akár a császáriak valami jelentékeny sikert tudtak volna elérni.
Végre az 1699-ben kötött karloviczi béke véget vetett a háboruskodásnak. A békekötés értelmében a Temesvárnak alávetett tartomány összes kerületeivel és folyóival, továbbra is az ozmán uralom alatt maradt. A határai között fekvő erősségek, mint Csanád, Kis-Kanizsa, Becse és Becskerek lerontassanak és többé fel ne építtessenek. A Maros és a Tisza folyókon mindkét uralkodó alattvalói szabadon közlekedhetnek.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit