Az első alkotmányos közgyűlés.

Full text search

Az első alkotmányos közgyűlés.
Az 1867-ben megkötött kiegyezés értelmében újból helyreállott a vármegyei önkormányzat és megkezdődött a közigazgatás nemzeti szellemben való kifejlesztése. Az első vármegyei közgyűlést 1867 május 7-én és következő napjain tartották meg Beodrai Karátsonyi László elnöklésével, kit az uralkodó 1867 márczius 31-én kelt elhatározásával ismételten hívott meg erre a méltóságra. A közgyűlést, a melyen a vármegye egyházi vezetői és világi urai közűl összesen 469-en vettek részt, az 1861-ben megválasztott Zombori Rónay Móricz első alispán nyitotta meg, mire id. Bobdai Gyertyánffy Dávid kir. tan. vezetése alatt küldöttség ment a főispánért, ki lelkes éljenzés között jelent meg a teremben. Majd elfoglalván az elnöki széket, rövid elüljáró beszéd után letette a hivatali esküt. A székfoglalás megtörténvén, előbb Bódy Antal főesperes, zichyfalvi plebános, majd Virányi József, 1849-ben és 1861-ben volt vármegyei főjegyző üdvözölte a főispánt.
Rónay Móricz ezután bejelentette az 1861-ben megválasztott tisztikar lemondását, mire a főispán a megejtendő tisztujításig ideiglenesen tisztviselőkül a következőket nevezte ki: főjegyző Virányi József, főügyész Vidits Lázár, fő- és alszolgabírák Buócz János, ifj. Rónay János, és Krsztonovics Jenő, esküdtek Stefanovics Lajos, ifj. Gyertyánffy János és Vuchetich Ödön. Az újonnan kinevezett alkotmányos minisztérium leiratának fölolvasása és elfogadása után elhatározták, hogy az 1848-ban megválasztott és ma még életben levő tisztviselők és bizottmányi tagok közűl csak azok gyakorolhatják megyebizottsági tagsági jogukat, kiket 1861-ben újból megválasztottak bizottmányi tagoknak.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit