Torontál az obstrukczió ellen.

Full text search

Torontál az obstrukczió ellen.
Ezen a közgyűlésen foglalkozott a törvényhatóság Csávossy Gyula, biz. tag amaz indítványával, hogy a vármegye a törvényhozáshoz felíratot intézzen, melyben az obstrukcziót elítéli. Az indítvány nagy vihart idézett elő. A vármegyében nemrég kialakult ellenzék vezetői heves beszédekben támadták az indítványt és az obstrukczió jogosságát hangsúlyozták. Közben olyan kifejezéseket használtak, hogy a főispán rendreutasította és meg is bírságolta őket. A viharos viták eredményeként a közgyűlés mégis határozattá emelte az indítványt és így a vármegye fölírt az obstrukczió ellen. Ezután nemsokára, az augusztus 31-iki közgyűlésen, Várady Imre dr. azt az indítványt nyújtotta be, hogy a vármegye intézzen föliratot az országgyűléshez, hogy kívánja a katonai követelések keresztülvitelét, azonban heves vita után ezt az indítványt is elvetették. Hogy a vármegye megmutassa, mennyire a 67-es alap híve, az október 8-án tartott őszi közgyűlésen istentisztelettel kapcsolatos Deák-ünnepélyt tartott, melyen Vinczehidy Ernő dr. főjegyző mondott lendületes beszédet. Sőt a Wekerle-kormány lemondása és Khuen-Héderváry ismételten eredménytelen kísérlete után, a november 9-iki közgyűlésből gróf Tisza István újonnan kinevezett miniszterelnökhöz üdvözlő feliratot intézett.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit