Ünnepi mozzanatok. 1885.

Full text search

Ünnepi mozzanatok. 1885.
Az 1885. év gazdag ünnepi mozzanatokban. Midőn a király Hertelendy József 493főispánt örökös főrendiházi taggá nevezte ki, a vármegyei közönség örömének, szeretetének és lelkes érzelmeinek az őszi közgyűlésen Dániel János bizottsági tag adott kifejezést. – Thurn-Taxis Egon herczeget, écskai nagybirtokost, a ki a vármegyei lótenyésztés fejlesztését nagy mértékben vitte előre, határozatilag üdvözölte a törvényhatóság abból az alkalomból, hogy herczegi méltóságát Magyarországra is kiterjesztették. – Bonnaz Sándor csanádegyházmegyei püspököt főpásztori működésének 25-ik évfordulója alkalmából szintén átiratilag üdvözölték. – A tavaszi közgyűlésen nagy ünnepélyességgel emlékeztek meg Bárány Ágostonról, a ki a Délvidéknek első magyar monografusa. Torontálnak pedig 1831-ben levéltárosa, majd táblabírája s végül II. alispánja volt s mint ilyen halt meg 1849 április 19-én Makón. A díszterem részére megfestett arczképének leleplezésekor Rónay Jenő főjegyző ecsetelte érdemeit, Lauka Gusztáv pedig ódában dicsőítette. Azután leleplezték az Uri-utczában, Bárány Ágoston egykori lakóházán elhelyezett emléktáblát. Emléktáblát helyeztek el végül a makói temető kápolnájának falában, mert a jeltelen sírok között Bárányét már nem lehetett föltalálni. – Tisza Kálmánt az év folyamán kétszer is üdvözölték. Midőn belügyminiszterségének és midőn miniszterelnökségének tizedik évét töltötte be. Márczius 2-án id. Dániel Pál orsz. képviselő vezetése alatt nagy küldöttség nyujtotta át a vármegye föliratát, november 29-én pedig Hertelendy főispán vezetésével másik küldöttség üdvözölte.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit