Megyei perrendtartás.

Full text search

Megyei perrendtartás.
De a jogi élet iránti élénk fogékonyságot már a XVII. században nagyon is feltünő módon demonstrálta a vármegye, a midőn az akkori viszonyok között az országgyülések épen a jogi törvényhozást elhanyagolták. Vasvármegye, nem elégedvén meg az akkori perrendtartással, úgy segített magán, hogy egy 17 pontból álló, az akkori viszonyokat nagyjában felölelő saját perrendtartást alkotott s megelégedett azzal, hogy ezen perrendtartást a főispán elé terjesztve, jóváhagyatta s a vármegye rendei által jegyzőkönyvbe iktatta. Vasvármegye levéltára tartalmazza ezen megyei kodifikácziót, mely, ha nem is tekintendő törvényesnek, mégis, legalább részlegesen orvosolta azon bajokat, melyeket jogszolgáltatásunk a zavaros idők, vagy az országgyülés tartását megakadályozó önkényű kormányok folytán elszenvedni volt kénytelen. Az 1657-ben, tehát 240 évvel ezelőtt hozott perrendtartás szakaszai nagyobb terjedelműek, mint a modern törvényeknek szakaszai, de ez érthető, ha azt látjuk, hogy 17 szakaszba szorították a már akkor is elég sokoldalú perlekedés formáit.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit