Városi iskola. Árvaház.

Full text search

Városi iskola. Árvaház.
Az Árvaház-utcza nyugati során emelkedik a második városi községi iskola emeletes új épülete, ezzel szemközt áll a vármegyei árvaház monumentális palotája, egy 4000 négyszögölet meghaladó díszes park közepén.

A SZOMBATHELYI FÜRDŐHÁZ. Saját felvételünk.
Az intézet, mely tágas park közepén áll, egy emeletes, 9 teremmel s számos apróbb helyiséggel, 1878. decz. 1-én nyittatott meg ünnepélyesen s adatott át rendeltetésének. Az árvaház a törvényhatóság által, az alispán elnöklete alatt kiküldött igazgató-választmány felügyelete alatt áll. Cselekvő vagyona ez idő szerint 292,261 frt. Az intézetben 6 osztályu fiú és leány elemi iskola rendeztetett be.
Az épület két részre oszlik: egyik fele a fiuk, másik a leányok osztályát képezi. Az emeleten középütt egy nagy díszterem, a földszinten pedig egy ugyanakkora étterem foglal helyett. Ezeken kívül van még két tágas tanterem, 6 nagy hálóterem, 2 munkaterem, 2 betegszoba, 1 ebédlő, 2 fürdőszoba; a különféle tárak és irodai helyiségek.
A Kiskar-, Perint- és Körmendi-utczákból kiindulva, a Perintpatak jobb- és balpartján több kisebb utczába lépünk, melyek mind újabb alkotások.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit