1710-ben a pestis elementáris erővel tört ki az egész megyében. Szombathely is hiába védekezett a ragály behurczolása ellen. Hiába szabott 12 frt büntetést a város mindazokra, kik fertőzött helységekkel vagy emberekkel érintkeznek, hiába rendelte el, hogy naponként mindenki isteni szolgálatra menjen, könyörögni, hogy Isten a várost a csapástól megmentse: jun. 1-én Szombathelyen is megjelent a fekete halál. A város nem maradt tétlen, a veszedelem ellen különböző intézkedéseket tett. Akkor már voltak orvosok is és ezek mellé: „Az a fürdős legény és borbélyok nyolc nyolc napigh azoknak gyógyitására a kiken van (a pestís) rendeltetnek”. Szt.-Mártonban két házat Lazarétumnak rendeztek be és gr. Nádasdy Ferencz generális rendeletére a betegeket mind ide vitték ki. Ámde a rettenetes betegség rohamosan terjedt a városban. Julius 13-án eltiltattak a templomi összejövetelek is és az isteni szolgálatot ezentúl naponként a piaczon szabad ég alatt tartották meg. Ekkor történt, hogy Vargyasi András szombathelyi plébános 404elmenekült a pestis elől, ott hagyván híveit. Egy napon 30–35 elhalálozás volt. 1711. febr. 23-ig tartott a járvány és ezen 1 3/4 év alatt a város lakóiból 2000-nél többet ragadott el.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.