VASVÁRMEGYE KÖZMŰVELŐDÉSE. Írta dr. Károlyi Antal

Full text search

313VASVÁRMEGYE KÖZMŰVELŐDÉSE.
Írta dr. Károlyi Antal
Vármegyékről, a magyar alkotmány védbástyáiról, mint oly intézményről szól a történelem, mely a haza szabadságát és nemzeti önállóságunkat megvédelmezte. És mégis, nem ritkán az a panasz hangzik fel a mult idők felett kesergő hazafiak szivéből, hogy őseink e védbástyák között megtartották ugyan számunkra e vérrel szerzett hazát, de a nemzeti egység követelményeire nem fordítottak elég figyelmet. Elmulasztották, mikor könnyű szerrel lehetett volna tömör egységgé szilárdítani, magyarrá tenni az egész nemzetet s ez által megszerezni nemzeti jövőnk egyik főbiztosítékát.
E vád a mily súlyos, oly igaztalan. Történelmünk tanusága szerint nemzetünk a honfoglalás után azzal biztosította az általa elfoglalt területet, hogy a keresztény társadalom alapelvei szerint szervezkedett, alig fejezhette be az államszervezés nagy munkáját, máris, idegen népfajok közé beékelve, folyton ellenséges támadásoknak lett kitéve és – mint hullámverte sziget a tenger közepén – török, tatár ellen „annyi harcz között vívta ki hantjait.” S e számra csekély, de vitéz nép évszázadokon át Európának szolgált védfalul. És, ha megszünt a harczi zaj, kezébe vette és fenn lobogtatta a művészet és tudomány zászlaját.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit