Kis-Czell.

Full text search

Kis-Czell.
Kis-Czell a Kemenesaljának, Vasvármegye eme legmagyarabb részének úgyszólván székhelye. A sitkei magaslatról széttekintve, a Dunántúl legszebb panorámájának egyike tárul fel szemeink előtt. Délre a távolban a zalamegyei hegyek tisztán kiemelkedő csúcsaikkal összefolynak keletre a Bakony hegylánczával s az északon végignyuló Cser fensikkal körülvesznek egy nagy medenczét, mely hajdan tengerfenék volt és melyből szigetekként emelkedett ki a két tűzhányó hegy: a Ságh és a Somlyó. A Cser az egyik, a Marczal a másik szára azon háromszögnek, melyet egy Sitkén áthúzódó képzelt vonal, mint alap bezár. Ezen területet, mely az említett nagy medenczének északi részét képezi, ős időktől fogva Kemenesaljának hívják.
Kis-Czell már keletkezésekor, ezelőtt másfél évszázaddal, a vidék központjává képződött. Kezdetben lassan fejlődött, de az utóbbi években rohamos emelkedést mutat. Mig Kis-Czell szemeink előtt keletkezett s előttünk fejlődött, addig járása legutolsó községének eredete is a régmult ködében vesz el. Azért lehetetlen Kis-Czellt bárminő szempontból is tárgyalni, a nélkül, hogy vidékére ne kellene kitérni.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit