Származásuk.
Származásuk.
A hagyomány szerint vagy a XV. század végén, vagy a XVI. században telepíttették be őket. Ősi hazájuk a Balkán félszigeten volt, a honnan a törökök elől menekültek.
Hogy a horvátok a Balkán melyik tartományából telepedtek át, azt ma már bajos volna meghatározni. Hogy nem ugyanazon helyről jöttek azt a nyelvjárási eltérések igazolják.
A Rohoncz vidékiek „stó”-val, a Német-Ujvár vidékiek „csó”-val beszélnek. A bándoli azt mondja vidio szom – a szomszédos községekben pedig a „vidil szom” járja. Az előbbiek így kérdik: sto delo? az utóbbiak: cso delás. Unikomot képeznek a stinácziak, kik nem mondják: ja szom, hanem ja szu.
Az ó-hodásziakat és Bándod vidékieket az ottani németek „waserkroat”-oknak nevezik. Ismerve az ottani német-ajkúak kiejtési modorát ebből nem nehéz azt következtetni, hogy a „wosner” tulajdonképen „Boszner”-t jelent, az az, hogy a nép meggyőződése szerint, az azon vidéki horvátok Boszniából származnak. A Szt.-Elek vidékiek magukat szintén Boszniából származtatják. A csémi, csajtai, nardai, inczédi horvátok talán Herczegovinából vagy Ó-Szerbiából, vagy a szomszédos tartományok valamelyikéből származhattak. Az okkupáczió óta a Boszniában és Herczegovinában megfordult horvát ajkú katonák azt állítják, hogy az ottani lakosokkal egymást tökéletesen megértették.
A vasmegyei horvátokat valószinűleg a Batthyányiak telepítették be, legalább erről tanuskodik az a körülmény, hogy legszámosabban az egykoron és részben még ma is a Batthyányiak tulajdonát képező uradalmakban élnek, Rohoncz, Körmend és Német-Ujvár vidékén.
Hogy a betelepedtek száma mekkora volt, nem tudjuk, de hogy az uj hazában jól érezték magukat, bizonyítja elszaporodásuk. Stináczon csak 10 régi családnevet találunk, tehát az ide letelepültek száma legföllebb 40–60 személyből állhatott, s ma számuk már meghaladja az 1200-at.
