A magyarság elhelyezkedése.

Full text search

A magyarság elhelyezkedése.
Vasvármegye egész keleti felét, a Rába két partján, a magyarság foglalja el. A magyar lakosság zömének határa ott végződik, a hol körülbelül a magasabb hegyvidék váltja föl a rónát és halmos vidéket; ámbár a magyar birtoklás első századaiból eredő telepek a hegyek közt is fennmaradtak. Ezek az úgynevezett Őrség egyes községei. A magyarság ezenkívül két öblözettel benyomul az idegen ajkuaktól megszállott hegység közé is, nevezetesen a Rábavölgyén, Szt.-Gotthárdig és a Muraszögön. Ez a jelenség, valamint az a körülmény, hogy az őrségi községek egy része csak idővel, a viszonyok által gyámolított idegen áramlat nyomása alatt, veszítette el magyar jellegét, a mit az illető községek eredeti magyar neve is bizonyít: megczáfolja azt, mintha a magyarság csak a sík vidékeken szeretne megtelepedni. Sőt a hegyes vidéken lakó magyar ember is, legyen az a székely vagy a dunántúli hegyes vidékek lakója, akár, mint más idegen ajkú, nehezen szokik meg a rónaságon. A kedvezőbb megélhetési feltételek természetesen első sorban a folyók völgyébe s a termékenyebb lapályos tájakra édesgették a települőket, a mint ujabb időben is tapasztaljuk, hogy a tótság és oláhság leszáll a hegyekről s tért foglal a síkon, a hol termékenyebb földet talál. De az bizonyos, és ezt Vasvármegye magyarsága is tanusítja, hogy a síkon hamarabb megy végbe az idegenajkuak beolvadása a magyarságba, különösen, ha a magyarosodás proczesszusát az arra hívatott tényezők is előmozdítják.
Ennek tárgyi oka kézzel fogható. A hegység nem csak gyakran alkalmat ád, de szükségképen meg is teremti az elszigeteltséget. Nehezebb a nyelvszigetek természetes határainak megbontása, holott e határok a lapályosabb, vagy szelíden halmos vidékeken észrevétlenűl egybefolynak s 361megkönnyítik a sűrűbb, úgyszólván mindennapos érintkezést. Az uralkodó magyar faj, nemcsak kultúrájának felsőbbségével, hanem a hazánkban tapasztalható szerencsésebb szaporodási viszonyainál fogva is, erősebb hatással van az idegenre, főleg ott, a hol beolvasztó képességét a betelepült idegenajkúaknál jobb anyagi helyzete is növeli. Éppen azért leggyöngébb hatást bírt kifejteni, mint azt a népesség szaporodásának statisztikai képeiből is látjuk, a német elemre, mely anyagilag rendezettebb viszonyok közt él, a kultúrának viszonylag magas fokán áll s e mellett éppen Vasvármegyében, mint határszéli vármegyében, egy nagy német zömmel állandó érintkezésben van, s minthogy azzal megértetheti magát, munkájával még anyagi fenntartásának eszközeit is részben annak körében keresi és találja meg. Ellenben a törzsökétől elszakadt horvát és vend, főleg ez utóbbi, mely közvetlenebb rokont egyáltalán nem talál, a magyarok társaságában rövid idő alatt magyarrá lesz.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit