1. család: Patkósorrú denevér-félék (Rhinolophidae)
1. család: Patkósorrú denevér-félék (Rhinolophidae)
Weber fölfogása szerint a patkós orrú denevérek családja az a középponti csoport, amelyből a többiek is leszármaztak. A hártyás orrúaknál orrfüggelékük alapján vannak közelebbi kapcsolatban, sőt – amennyiben hihető – abban a tekintetben is, mert állítólag a vérszívástól sem sem idegenkednek. Csakhogy ez a fejlettség és kikülönültség magas fokáról tanuskodnék, s kitünő denevérkatalógusában Dobson valóban ilyen alapon ítéli meg őket. „Bármely oldalról vizsgáljuk szervezetüket, mindenképpen az derül ki, hogy a patkós orrúak a rovarevő denevérek legtökéletesebbjei. A csont-, valamint a bőrrendszer náluk éri el legmagasabb fejlettségét. Ha a többi denevéreket velük állítjuk párvonalba, a többi denevérek végtagjai és vitorlái durváknak, kezdetlegeseknek tűnnek föl; s éppígy ez utóbbiak fogazata is kevésbbé alkalmas a kemény bogárpáncél megragadására. A nagyon bonyolódott orrfüggelékek, amelyek bizonnyal a tapintó érzékelés körébe vágó életműködést kifejtő finom műszerek, itt érik el fejlettségük legmagasabb fokát; s egyúttal rendszertani tekintetben is értékesíthetők, mert az egyes fajokat az orrfüggelékeken mutatkozó különbségek alapján lehet legbiztosabban meghatározni, minthogy fogazatuk tekintetében nagyon egyformák. A faji bélyegek sorában föl kell említenünk a végtagokban rejlő eltéréseket, valamint a vitorlára ritkán átterjedő bunda színét és elterjedésének határát is.
A család minden fajának orrfüggeléke rendkívül fejlett, s az arcorr felületi mélyedésében látható orrlyukakat oldalt körülveszi. Hogy a bőrfüggelékek jobban elhelyezkedhessenek, az orrcsontok fölfelé is meg oldalt is nagyon kiszélesednek. Az orrfüggeléken három főrészt különböztethetünk meg, s ezeket általában fölismerhetjük a különböző nemzetségeken és fajokon. Ezek: 1. a vízszíntes fekvésű, levélalakú, illetőleg némileg patkóhoz hasonló bőrkaréj, az úgynevezetett patkó, amely elől a közepén hegyesszögben kimetszett, belső szélének az egy-egy félhold alakú redő mélyében fekvő orrlyukakat veszi körül, s többé-kevésbbé az arcorr csúcsát és oldalrészeit is betakarja; 2. a két orrlyuk közt, a patkó közepéből merőlegesen kiemelkedő húsos nyereg; 3. a nagyjában háromszögű lándzsa, amely a patkó két hátsó vége alatt ered, s hegyével a két fül közé, a homlok fölé nyúlik.
Fülük nagy, egymástól rendszerint elkülönült és fülfedő nélkül szűkölködő. A mutatóujj tökéletlen, a középujj kétperces. Az állközti csont csenevész. A fogak száma 28 és 32 közt ingadozik, a szerint, amint az előzápfogak képlete 2. - 3., 2. - 2. vagy 1. - 2. Felső metszőfogaik egészen satnyák, s a keskeny állközti csont legkülsőbb hegyén, a szemfogak közt levő hézag közepén helyezkednek el, s egymástól egy közbülső hézag választja el. Az alső fogsor első zápfoga kicsiny; az igazi zápfogak jól kifejlődöttek, éles W alakú zománctaraj által tűnnek ki. A bogarak kemény chitinpáncélját könnyedén megőrlik, ami azért fontos, mert táplálékuk túlnyomó része rovarokból áll.
Elterjedésük Dobson szerint, a keleti félteke trópusi és mérsékelt vidékeire szorítkozik. Polynéziában – úgy látszik – nem találhatók, Amerikában pedig a hártyás orrúak helyettesítik őket.
Ujjaik perceinek száma, s a medence bizonyos bélyegei alapján a patkós orrú denevérek családját két alcsaládra osztják.
1. alcsalád: Kétujjperces-formák (Hipposiderinae)
2. alcsalád: Háromujjperces-formák (Rhinolophinae)
