2. család: Makrahal-félék (Scombridae)

Full text search

2. család: Makrahal-félék (Scombridae)
Ebbe a családba körülbelül 50, jó testalkatú, oldalról lapos, orsóalakú halfaj tartozik. Testüket többnyire parányi, alig észrevehető halpénz takarja, s ezért teljesen simáknak látszanak. Különös ismertetőjelük gyanánt kell még kiemelnünk azt a tulajdonságukat, hogy kopoltyúfedőjük sima, vagyis tüskék nincsenek rajta, szegélye pedig nem fogazott, továbbá, hogy a külső úszók kemény sugarai kevéssé fejlettek és lágysugarú részeik gyakran apróbb rojtokra oszlanak szét, mellső állású hasúszóik olykor satnyák, vagy egyáltalán nem is fejlődtek ki.
A makrahal-félék a nyílt tenger lakói; minden égöv és mindenféle hosszúság és szélesség alatt előfordulnak. Az egyes fajok igen nagy területeket népesítenek be. Csaknem az összes ismert fajok csapatosan, egyesek valósággal megszámlálhatatlan rajokba verődve élnek. Sok faj tetemesebb mélységekben lakik, mások inkább a felsőbb rétegekben tartózkodnak. Valamennyien mesterien úsznak és kivétel nélkül ragadozók, de nem lehet azt állítani róluk, hogy rablóhajlamuk és kedvük termetükkel volna arányos, mivel a családnak éppen a legnagyobb fajai gyakran igen kevés zsákmánnyal megelégednek.
Szaporaságuk többnyire igen tekintélyes méretű. A makrahal-féléknek halászati nézőpontból nagy jelentőségük van. Egyes fajok bizonyos partvidékeken gazdaságilag az összes halak közül a legfontosabbak. A parti lakosság szemében alig van egyetlenegy faj, amelyik értéket ne jelentene.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit