A KK. és RR. 1834. október 8-dikán tartott kerületi ülésében fölvétetett az urbéri kihágások eseteinek összeszedése s büntetése tárgyában kirendelt küldöttség munkálata. Somssich Miklós nem fogadta el az első szakaszt, mint a mely szerint a földesúr tulajdon ügyében önkényesen biráskodik, s a büntetés hatalmával van fölruházva, hanem indítványozta, hogy a biráskodás a szolgabiróra bizassék, a hanyagul dolgozó jobbágy büntetése pedig árestom helyett két napi munkára határoztassék.
Deák Ferencz: Hasonló elvekből indulván ki, az indítványt annyival inkább pártolja, mert nem foghatja meg, minő arány lenne az oly határozatban: hogy a robotra épen meg nem jelenő jobbágy két napi munkabért fizessen – a mint ez már a XVIII. czikkelyben ekkép van megállapítva – a rosszúl dolgozó jobbágy pedig napját is elveszítse, s még testileg is sanyargattassék a büntetésnek egy oly nemével, mely a mívelődés előrehaladtával a legalacsonyítóbbak egyikének tekintetik, és sanyargattassék az önügyében felhevült indulattal biráskodó földesúr önkényes hatalmával, mely ellen a VIII. t.-cz. által biztosítani akartuk a jobbágy személyét.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.