AZ URBÉRI KÁRMENTESÍTÉSRE VONATKOZÓ TÁRGYALÁSOK ELHALASZTÁSÁRÓL.
AZ URBÉRI KÁRMENTESÍTÉSRE VONATKOZÓ TÁRGYALÁSOK ELHALASZTÁSÁRÓL.
A képviselőház 1848. decezember 30-dikán tartott ülésében Dedinszky József indítványozta, hogy az urbéri kárpótlás végrehajtása iránt hozandó határozat tárgyalása elhalasztassék, nehogy egyes képviselők arra kárhoztassanak, 169hogy idejöket ily törvényjavaslatok tárgyalásával töltvén, útjok a haza védelmétől elzárassék.
Deák Ferencz: Tisztelt ház! Mióta ezen tárgy tanácskozás alá került, engem, megvallom, fájdalmasan érintett mind a tárgynak felvétele, mind a tanácskozás modora. Ha én tőlem függ vala, ezt a tárgyat addig, míg az ország békésebb állapotban nem lesz, fel nem vettük volna; de kormányunk, mely a körülményeket legjobban ösmeri, a többi közt egy osztály megnyugtatására szükségesnek látta, hogy erről intézkedjünk. Akkor, midőn e tárgy előkerült, megvallom, miután már a kormány azt fontos okoknál fogva fölhozta, szerettem volna a dolgon mennél rövidebben keresztülesni. Azaz szerettem volna azt mondani a földbirtokosoknak: igaz, inség, nyomorúság vár reátok, de látjátok, az ország mostani állapotjában ily dolgokról alaposan tanácskozni nem lehet, ezek békés időket kivánnak, már maga a dolognak gyakorlati kivitele majdnem lehetetlenné teszi, hogy e fölött czélszerűen határozhassunk; az országnak nem csekély része háborúnak tere, s nem tudni, mikor és miként fog a szükséges összeírás megtörténhetni? Várjunk tehát a kárpótlással, míg az ország békésebb állapotba jut, addig pedig hogy sokan az inségtől megmentessenek, az állam kötelességeihez képest kárpótlás fejében fog valamit előlegezni. Ezen javaslat azonban nem tetszett, az előlegezés elvét a ház elvetette, és megtörtént, a mitől rettegtem, hogy nem igen szép lapot irunk a historiába: hogy mikor az országot veszedelem fenyegeti, akkor a magyar képviselői testület a fölött vitatkozik, – pedig nem minden ingerültség nélkül, s talán nem sértek senkit, nem minden egoismus nélkül – hogy mennyit adjon az állam pénztárából, melynek fennállásáért még küzdeni kell, mely akkor fog fennállani, ha ezen országot az isten megmenti. Pirulnunk kell a jövendő előtt, ha az időt most ilyenekkel töltjük. Az előttem szólott képviselő megelőzött ezen véleménynek előadásában; de mondom, nekem fáj minden óra, minden pillanat! Kérdezzük csak meg magunkat, vajjon azon szempontból indultunk-e ki mindig, hogy mi lenne az országra nézve a leghasznosabb, a legczélszerűbb? Már az a körülmény is, hogy egy fertály óráig teljes számmal volt a ház s azután ismét megfogyott, arra mutat-e, hogy szivökön fekszik a képviselőknek ezen ügy országos szempontból? A mikor az állam megmenekszik a veszélytől, majd megadja a kárpótlást, most, e pillanatban pedig még az előlegezés felett is alig volna czélszerű intézkedni. Tehát halaszszuk el most a tárgyat, s ha a körülmények megengedik, 170nyuljunk hozzá higgadt kebellel; de ne piszkoljuk be a historia lapját az által, hogy most olyan tárgyat veszünk elő, mely a képviselőket különösen érdekli. A mint az elnök úr előadásából értettem, vannak a közigazgatáshoz tartozó kérdések, melyeket még az osztályokba kellene vinni. Ezekkel foglalkozzunk tehát, mert valami bántó van abban, ha most zsebünkről tanácskozunk, még pedig annyival inkább, mert ne feledjük el, hogy ámbár népképviseleti alapon vagyunk választva, talán nagyobb részét teszik a háznak azok, kik kárpótlást kapnak, mint azok, kik kárpótlást nem kapnak. (Helyeslés.)
A képviselőház elfogadta Dedinszky József indítványát.
