ARANY LÁSZLÓ (1844–1898) költő, népmesegyűjtő, irodalomtörténész
Bomolhat a világ, oda sem nézsz néki,
Ha veszély nincs rajtad, ha tatár nem kerget,
Bizony a gyors tettvágy most sem igen sürget,
Verseny heve nem bánt, munkavágy nem sarkal,
Mit bánod, akárki akárhova nyargal…
Lassú, kimért munkát nem tűrhetünk;
Ezerszer elmondott tapasztalás
S példája hősöm: Hűbele Balázs.
S mint a gyümölcs, midőn rakása gyűl,
Egymást rohasztva újabb létre éled,
Szeszt fejtve ki, mikor már összefüll,
A nép is így, midőn forrásra gerjed,
Java, salakja mind eggyé vegyül;
A tiszta szesz felszinre tör, kiválik,
S a rothadó elem seprőbe mállik.
De megnyugszunk benne; szép volt s letelt.
Jön már az erősb kor: szavak után tettek.
Ál-lelkesedésnek kezd fogyni határa,
Az üres hű-hónak lefelé száll ára…
Merengni édes, képzelegni jó.
– Hanem soká nő meg az embryo.