FRANCE, ANATOLE (1844–1924, francia író)
FRANCE, ANATOLE (1844–1924, francia író)
Az irodalmi dicsőségben alig van része az irodalomnak.
Az ifjúság misztikussá válik. A vallásosság fuvallatát érezni. De ez csak fuvallat. Annyi bizonyos, hogy jó dolog hinni, és hogy a hit kényelmes fejpárna. De azért a hithez mégiscsak kell valami, amiben hinni lehet, önök pedig nem hoznak nekünk semmit, ami elhihető.
A francia író három legfőbb tulajdonsága: világosság, világosság és világosság.
Megmaradt bennem a vidámság mohó szükséglete, amit az élet nem tud többé kielégíteni.
Nagyon megunnám magamat, és kerülném is azt, hogy önmagammal érintkezzem, ha önmagammal mindig egyetértenék. Szerencsére erről szó sincs, és időnként ellentmondok magamnak.
Több éven át közelről láttam a képviselőket. Ha kivételt teszünk a felsőbbrendű szellemek vékony színe javával, a legközepesebb emberfajta, melyet valaha is alkalmam volt megfigyelni … Sem tehetségük, sem bármifajta ismeretük.
A közügyek gondját a közepesekre és a még rosszabbakra bízzuk. Ez bűn és butaság. A politika legjobbak része kell hogy legyen, mert ez a legjobbik rész. Szép dolog vezetni, jó dolog jól vezetni. Az a gondolat, hogy a politika alantas mesterség, és hogy államférfinál különb valaminek is lehet lenni – ez a fő oka annak a köznyomorúságnak, ami manapság kétségbe ejti az embert.
Az emberiség lassan, de mindig megvalósítja a bölcsek álmait.
Id.: Vas István: Az ismeretlen isten. Bp., 1974.
