KERÉNYI KÁROLY (1897–1973, klasszika-filológus, vallástörténész)

Full text search

KERÉNYI KÁROLY (1897–1973, klasszika-filológus, vallástörténész)
Vannak szavak, amelyekben a nyelv ősi, rég elfelejtett bölcsessége révén mindez kifejezésre jut: a magyar világ szóban, amely egyszerre jelent „világosságot” és „világot”, és a belőle képzett világos melléknévben, amely tisztán képzését tekintve ugyanúgy jelenthetne „világszerűt” is.
… másképpen fogjuk fel a világot egy antik isten révén, mint nélküle. A mitológia nyelvén: minden isten egy világ eredete, amely nélküle láthatatlan volna, az ő révén azonban feltárul a természettudományos világkép fölé emelkedő látványa.
A görög vallás valamennyi megjelenési formájából – a kultuszból, a mítoszból és a misztériumból – hiányzik az idő dimenziója.
Hermész, a lélekvezető. Bp., 1984. Tatár György.
Egy isten, ha egyaránt „eszme” és „világ”, nem szakadhat el attól a világtól, amely valamennyi ilyen „világnak” az alapja, tehát csak „a világ egy aspektusa” lehet, a világnak pedig, amelynek aspektusa, megvannak a maga eszmei aspektusai, sőt képes teljes egészében egyetlen eszmeként felötleni, megvan benne az eszme világossága, és sajátos módján maga is világos és áttetsző. Vannak szavak, amelyekben a nyelv ősi, rég elfelejtett bölcsessége révén mindez kifejezésre jut: a magyar világ szóban, amely egyszerre jelent „világosságot” és „világot”, és a belőle képzett világos melléknévben, amely tisztán képzését tekintve ugyanúgy jelenthetne „világszerűt” is. „Világos” és „áttetsző” a „világosság” értelmében – és éppen ezért meggyőzően – Hermés eszméje is.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit