A magyar gazdaság útjai Európába

Full text search

119A magyar gazdaság útjai Európába
A 16. század első felének nagy szultáni hadjáratai, majd a várháborúk időszaka, végül a hosszú tizenöt éves háború mérhetetlen pusztítást hoztak Magyarországra. Az állandó hadakozás és következményei (éhínségek, járványok) elsősorban az ország legkedvezőbb adottságú területeit sújtották, hiszen utánpótlási okokból mind a szultáni, mind a királyi hadak a nagy folyók menték nyomultak előre. A török és magyar portyáknak szintén a gazdagabb, nagyobb zsákmánnyal kecsegtető településeket estek áldozatul. A termelőerőket ezért komoly károsodás érte, miközben a középkori királyság gazdasági szempontból meghatározó városainak egy része is oszmán fennhatóság alá került. Az ország 1541-ben végleg bekövetkezett három részre szakadása pedig azzal fenyegetett, hogy a koraújkori Magyarország gazdasága erős hanyatlásnak indul. Az elkövetkező évtizedek azonban éppen ennek ellenkezőjét bizonyították. A politikai széttagoltság és a háborúskodás dacára a gazdasági élet jelentősen fejlődött, résztvevői pedig anyagilag gyarapodtak. Az európai gazdaság koraújkori átalakulása ugyanis – a külpolitikai viszonyokkal ellentétben – kifejezetten kedvező lehetőségeket kínált a fejlődésre.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit