4.3 Rohamok Buda ostrománál
4.3 Rohamok Buda ostrománál
Minthogy a 17. század végi várostromokban a tüzérség önmagában még nem tudta kikényszeríteni a döntést, ez a feladat főleg a gyalogságra hárult. Ílymódon a gyalogsági roham az ostromtechnika és a harcászat szempontjából a várvívás legfontosabb momentumának tekinthető. A támadó szinte minden tevékenysége végső soron ezt az akciót készítette elő, és a küzdelem csúcspontját is ez jelentette.
Ennek ellenére ritkaságszámba ment, ha első kísérletre bevették az ostromlott erődítményt. Pedig csaknem valamennyi körülmény amellett szólt, hogy az első akciót bármi áron sikerre vigyék: a drágán fogadott zsoldoskatonák száma a harcok és a betegségek következtében egyre fogyott, az utánpótlás nagy nehézségekkel járt, a harc minden pillanata súlyos pénzösszegeket emésztett fel, közeledett a felmentő sereg, és közben gyorsan múlott a hadjáratokra alkalmas nyári időszak is. A felsorolt problémák Buda ostrománál is a kényszer erejével hatottak a keresztények harcászatára.
Ám elhamarkodni sem lehetett a dolgot. Egy elsietett rohammal csak vágóhídra küldhették a katonákat, miként a júl. 13-i akció ezt egyértelműen bizonyítja. Viszonylag biztos és gyors eredményt csak módszeres ostromtól várhattak. Ennek érdekében ki kellett építeni a paralleleket, egészen a falak tövéig, hogy a katonák minél közelebbről indulhassanak támadásra, valamint ütegeket kellett telepíteni, ágyúkkal és aknákkal „megdolgozni” a falakat, „megpuhítani” a védőket, ami pedig sok időbe telt.
