A kutatás terve

Full text search

A kutatás terve
Kutatásunk kezdeti szakaszában az adatbázis-kezelő programban feldolgozzuk a korabeli könyvjegyzékek adatait (kb. kétezer, könyv birtoklására, használatára vonatkozó feljegyzésről tudunk).
Munkánk első részét a mai magyarországi közgyűjteményekben fellelhető jegyzékekben talált könyvleírások feldolgozása jelenti. Ennek során megkíséreljük az egyes hadtudományi műveket azonosítani, könyvészetileg értelmezni és hadtudományi értéküket meghatározni. Második lépésben az autopszia módszerével elvégezzük a budapesti köz-, múzeumi 41és egyházi gyűjtemények (könyv- és kézirattárak, levéltárak) hadtudományi tárgyú anyagának katalogizálását. Előzetes becslés szerint ez az állomány 500 tétel körül mozog.
Az adatok feldolgozását a Microsoft Access relációs adatbázis-kezelő programmal végezzük. A program lehetővé teszi, hogy a bevitt adatok között szinte bármilyen összefüggésben és összeállításban csoportosítva keresést végezzünk. A feldolgozás során minden kötetről külön számítógépes űrlapot töltünk ki. Ez másképpen fogalmazva azt jelenti, hogy bármely kötet egyazon kiadásának két különböző előfordulása két külön űrlapon található. Ez technikailag egyszerűbb, a visszakereséskor pedig az azonos példányok egyszerűen kiszűrhetők. Adatfelvételünk, némi szükséges módosítással, a Borsa Gedeon és Pavercsik Ilona által a ma is meglévő könyvanyag katalogizálására kialakított adatlapot, valamint a Monok István által alkalmazott szempontokat tekinti kiindulópontnak. Ennek megfelelően az adatbázis tartalmazza (lásd a kiemelést!):
Munkánkat 1996-ban, sikeres pályázatunk eredményeként, az Országos Tudományos Kutatási Alap támogatásával végeztük (T 019777). A program második és harmadik évében végeznénk el a budapesti köz-, múzeumi és egyházi, valamint a magyarországi, nem budapesti gyűjtemények hadtudományi tárgyú munkáinak katalógusba vételét. Ezt követően megkezdenénk a történeti Magyarország területén, a mai országhatárokon kívül eső gyűjtemények vizsgálatát.
a) a jegyzékekben talált tételek eredeti olvasatát;
b) a könyvek címleírását/feloldását: szerzők) neve(i) eredeti és feloldott formában, a mű címe eredeti és feloldott formában, az első kiadás helye, éve, a kiadás(ok) helye(i), a kiadás éve, nyomdász(ok) vagy kiadó(k) neve(i), a kötet terjedelme, nyelve, lelőhelye;
c) a példány leírását (formátum, ha kolligátum, hányadik tagja a kötetnek, a kötetben szereplő ex libris vagy supra libros szövegek, possessor bejegyzések, a tulajdonos neve, egyéb kéziratos bejegyzések, az illusztrációk adatai, táblázatok);
d) a kötetre vonatkozó információkat (a mű tárgyszavazása, mely korra és szakterületre vonatkozik, a kötethez kapcsolódó szakirodalom, egyéb megjegyzések).
A szerzők nevét egységesen a British Library General Catalogue of Printed Books, tt. 1–360. London – etc. 1979–1987 alapján vesszük fel. Régi magyar szerzők esetén az MTA Irodalomtudományi Intézetében kidolgozott ajánlást, illetve a Régi magyarországi szerzők (Bp. 1989.) című mű gyakorlatát követjük. A tárgyszavazás alapjául a műfaj klasszikus és alapvető kézikönyvei, Max-Jähns, illetve Maurice J. D. Cockle munkái szolgálnak.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit