A kormányzó szakácsa
A kormányzó szakácsa
Megkezdve a küzdelmeket, melyek többé visszavonhatatlanok lőnek következményeikben, Mátyásnak nem volt oka többé nagybátyját fogva tartani. A ravasz udvaroncok leolvasták e gondolatot arcáról s álparancsot küldtek a király nevével a világosvári kapitányokhoz, hogy Szilágyi Mihályt fejeztessék le.
Lábatlan György azonban ahelyett, hogy a vett parancsnak vakon engedelmeskednék, nem tartva lehetőnek, hogy a király ily parancsot adjon, a várat rábízta Dóczira, maga azalatt felszaladt Budára, megtudandó, ha a király akarata-e ez, hogy azon esetben hivatalát letehesse.
Mátyás megtudva ez ármányt, megdicséré Lábatlant óvatosságáért, s parancsot adott neki, hogy Szilágyit bocsáttassa szabadon.
E parancs már fölösleges volt. Míg Lábatlan Budára járt, egy éjjel vaklárma történt Világosvár körül. A zaj azt hírlelé, hogy a törökök vannak itt. Dóczi uram látni akarta őket, s egész várőrségével leszállt elfogadásukra.
Szilágyi Mihály szakácsa ezt látva, fogá magát fegyverre kapatva a ház körüli cselédséget, bezáratá a kapukat, Szilágyit szabadon bocsátá, s a visszajövő Dóczinak megmondá, hogy elmehet, ahová akar.
Szilágyi erre azt üzené Mátyásnak, hogy többet köszönhet szakácsának, mint unokaöccsének.
A király sietett nagybátyjával találkozni Tiszavarsányon.
A jószívű öreg haragtalanul fogadá Mátyást.
Mentségedet hallani nem akarom, mondá neki, hanem szívemből megbocsátok.
Szilágyi szerepe itt végét látszott érni. Szerbia királya saját várát, Szendrőt, elárulva a töröknek, a szemközt épített Kevi vár védelmére Szilágyi Mihályt küldte a király. Itt gondatlanul csatába keveredve az ozmanokkal, elfogatott az öreg bajnok, s Sztambulba vitetve, ott a szultán lefejezteté.
