Ampringen Gáspár
Ampringen Gáspár
A nagy vallási dühöngés alatt azután egész kényelmesen végrehajthatá Lobkovitz kimondott jelszavát.
„Faciam Hungariam pauperam.” Az már megvolt. Koldussá volt téve úr és paraszt: – „catholicam”. Az is eléretett: egy templom, egy lelkész sem hirdeté már a protestáns hitet; hátra volt még a „germanam”. Ez is bekövetkezett.
Magyarország részére kinevezte a bécsi kormány teljhatalmú kormányzónak Ampringen Gáspárt, a német rend nagymesterét, s ezzel forma szerint eltörölte Magyarország alkotmányát.
Magyarország meghódított tartománynak lett kimondva. Semmi nádor, semmi országbíró többé.
Három elátkozott név van ez idő szerint Magyarország évkönyveiben följegyezve: Lobkovitz, Ampringen, Hocher. – Mind Lipót császár tanácsosai.
Együtt a rosszakarat és ostobaság megtestesült képviselői.
Náluk a cél is rossz volt, az eszközök is rosszak hozzá.
Megsemmisíteni egy nemzetet, melynek világtörténelmi hivatása van, és olyan módszerekkel, amik a végkiirtás nélkül a lehetetlenséget kísértik meg.
Lobkovitzot megverte az Isten. Megbukott nemsokára a saját ostobasága miatt anélkül, hogy valaki segített volna neki benne. A császár hűtlenségen kapta, és csúfosan kikergette Bécsből.
Ampringent is az Úristen pusztította ki innen az országból; mert ahol csak letelepedett, rögtön kiütött a dögmirigy: utoljára úgy megijedt, hogy összepakolt, s egész labanc pereputtyával együtt kifutott az országból. Soha vissza sem jött többet. Hogy miért szemelték éppen ezt az urat ki Magyarország helytartójául, erre csak egy okot hoznak fel: mert hatalmasan tudott lakmározni. Azt hitték, a magyar uraknak egyéb sem kell, jó ebédek tartásával meg lehet nyerni az egész úri rendet! A beiktatási lakomája három napig tartott.
A többieken azután segítettek a magyarok. Wesselényi Pál, Ferenc öccse, hétezer magyar és négyezer erdélyi fölkelővel betört az országba, s Szatmárban a császári sereget fényesen megverte. Erre az egész Felvidék ismét lángba borult.
I. Lipót ekkor látni kezdte, hogy a magyar nemzetet se egy tenger vérbe, se egy kalamáris tintába belefojtani nem lehet. Összehívta a leghívebb magyar főurakat békéltetni Pozsonyba, s leküldte hozzájuk a maga személyében Hocher birodalmi kancellárt.
A hű főrendek azt tanácslák, hogy a békét a protestánsok templomainak visszaállításával állítsa helyre a király.
A kancellárt ez dühbe hozta, határtalan dühében valamennyi magyar urat mind pártütőnek nevezte.
Erre azonban felállt a hatalmas, derék nyitrai püspök, Pálfy Tamás, s kancellár uramat úgy lehordta, hogy azon egy hajszálnyi becsület sem maradt, utoljára gazembernek is nevezte. Batthyány Kristóf főpohárnokmester pedig kirúgta maga alól a széket, s azt mondá: „Menjünk innen, ahol bennünket így gyaláznak”, Hocher egyedül maradt a tanácsteremben.
