Cilley Borbála
Cilley Borbála
Míg Zsigmond országán kívül sokba kerülő babérok után járt, azalatt itthon férji jogai szenvedtek kisebbséget. Második neje, Borbála, a Cilley-család leánya, melynek minden ivadéka átkos emlékezetben maradt a magyar előtt, elfeledve férjét és a koronáját, orcátlan bűnökkel fertőzteté be a trónt, miknek híre ország-világra szállt.
Mint rendesen szokott lenni, a férj volt a legutolsó, ki neje kicsapongásait megtudá. A magyar ilyenkor meg szokta ölni feleségét; Zsigmond sokkal tréfásabb büntetést gondolt ki ennél; a hűtlen nőt kerítő anyjával s bűntársaival, az udvarhölgyekkel együtt száműzte egy Várad melletti pagonyba, azon paranccsal, hogy ruháikat mindaddig ne legyen szabad változtatniuk, míg ő meg nem bocsát nekik.
Az ekként büntetett nőknek nem volt szabad ágyban hálniuk, hanem a puszta földön, ruháik, miket soha sem vethettek le magukról, elrongyollottak, beszennyeződtek, mosdaniuk nem lévén szabad, arcaikat belepte a szenny, hajfürtjeik gubanccá váltak.
Ily eljárás nők irányában tréfának nagyon ízetlen, büntetésnek nagyon nevetséges. A lelki szennyet azzal büntetni meg, hogy a test is legyen ronda, egy nőre nézve lehet igen nagy vezeklés, de egy királyi férj becsületének igen kevés áldozat.
Háromnegyed év után megbocsátott a minden határozataiban ingatag király Borbálának, s újra kimosdva visszafogadta őt magához.
Nők szenvedélyei gyógyíthatatlanok. Borbála, midőn férje Prágában a cseh trón lépcsőjén és a sír szélén állott, új fondorságot kezdett ellene. Gondoskodott özvegysége napjairól, egy tizennégy éves férjet szemelve ki, ki őt koronáival együtt örökölje. A titok előbb napfényre jött, mint a király sírba szállt volna, s a királyné örök fogságba temettetett nagyravágyásával s buja gerjedelmeivel.
Más nép történeteiben oly megszokottak az ily események, a magyar irtózva jegyzé fel azokat. Idegen vér hozománya volt az. Még kegyencei sem voltak magyarok; magyar férfi nem fogadna el ily kegyet.
