XXV. A SZÍNHÁZ RÓMÁBAN
XXV. A SZÍNHÁZ RÓMÁBAN
Egyszer disputált a görög, nemzetének elsőbbsége fölött más barbár nemzetbeliekkel: „az én hazámból szállt ki az egész világra minden bölcsesség.” „Azért nem maradt hát meg benne semmi”, mondá rá az egyik barbár.
Hírhedett olasz művészekkel tele van Európa; az, ami Rómának maradt, nagyon szerény igényekhez van mérve.
Rómeó és Júliát néztük meg az Operában. A dalmű elejét elhagyták. Az egész társaság középszerű tehetségekből volt összeállítva.
A rendezés nagyon mesterkélt. A táncvigalmi duett alatt Rómeó és Júliát folyvást körültáncolják feszes menuette figurákkal, s a játszó személyzet és comparseria az ügyelőnek egy éles füttyentésére alakul más csoportozatba, ami nekem, ki először láttam színészt úgy táncolni, ahogy a rendező fütyül, szörnyű komikum volt. Az operaház hatemeletes, csupa páholy, karzat nincs. Itt szegény ember színházba nem jár. Felvonás közben a férfisereg tódul ki az előcsarnokba szivarozni, aztán mikor visszatér, az előcsarnokból az egész nézőtér megtelik dohányfüsttel. Ezalatt a színpadon úgy szegeznek, kalapálnak, mintha asztalos-lakatosműhely etablírozta volna rajta magát. Amit más színpadon a csendes fúróval erősítenek meg, azt itt kalapáccsal végzik.
Magánál az előadásnál érdekesebb jelenet volt az a delnő, aki az első felvonás alatt nagy zajjal foglalt helyet egy földszinti páholyban cicisbeójával együtt. Fehér öltöny volt rajta, erősen decolletírozva, az egész öltözet sűrűn telehímezve gyöngyökkel és brilliántokkal, csak úgy szikrázott minden mozdulatánál, nyakán hármas gyöngysor, brilliantcsattal, haja gyöngyfüzérekkel átfonva, s a hajtorony közepébe brilliant paradicsommadár tűzve, mint egy pavilon. Nem mondok sokat, ha azt mondom, hogy a rajta levő sok drágakő, gyöngy megért „harminc” forintot. Én még ilyen nagyszerűt színpadon sem Láttam. Hozzá a kifestés sem hagyott semmi kívánnivalót hátra, s ha a talyigakerék nagyságú rózsacsokrot, s az óriási legyezőt megemlítem, csak megközelítő fogalmat nyújtottam e ritka látvány felől, mely úgy látszik, magukat a rómaiakat is meghatotta, mert több látcső irányult a delnő páholya, mint a színpad felé, Azt hiszem, valami mexicói herceg felesége lehetett.
