2Krón. 1.

Full text search

2Krón. 1.
2Krón. 1,1
Salamonnak, Dávid fiának a királyi hatalma megerősödött, mert Istene, az ÚR, vele volt, és egyre nagyobbá tette. [1Kir 2,12. 46]
2Krón. 1,2
Salamon szólt egész Izráelnek, az ezredeseknek, a századosoknak, a bíráknak és egész Izráel minden főemberének, a családfőknek,
2Krón. 1,3
és elment Salamon az egész gyülekezettel együtt a gibeóni áldozóhalomra, mert ott volt az Isten kijelentésének sátra, amelyet Mózes, az ÚR szolgája készíttetett a pusztában. [1Krón 16,39]
2Krón. 1,4
Az Isten ládáját azonban már fölvitette Dávid Kirjat-Jeárimból, amikor helyet készített annak, mert sátrat vont föl neki Jeruzsálemben. [1Krón 13,1; 15,25-16,1]
2Krón. 1,5
De a rézoltár, amelyet Becalél, Úri fia, Húr unokája készített, ott volt az ÚR hajléka előtt. Ezt kereste föl Salamon és a gyülekezet. [2Móz 38,1-7]
2Krón. 1,6
Fölment tehát Salamon az ÚR színe előtt álló rézoltárhoz, amely a kijelentés sátránál volt, és ezer égőáldozatot mutatott be rajta.
2Krón. 1,7
Azon az éjszakán megjelent Isten Salamonnak, és ezt mondta neki: Kérj valamit, én megadom neked.
2Krón. 1,8
Salamon ezt felelte Istennek: Te nagy szeretettel bántál apámmal, Dáviddal, és engem tettél utána királlyá.
2Krón. 1,9
Most azért, URam, Istenem, váljék valóra apámnak, Dávidnak adott ígéreted, mert te tettél engem e nép királyává, amely oly sok, mint a föld pora. [1Krón 17,11-14]
2Krón. 1,10
Adj azért nekem bölcsességet és tudományt, hogy tudjam ennek a népnek az ügyeit intézni. Különben ki tudná kormányozni a te nagy népedet?
2Krón. 1,11
Isten ezt felelte Salamonnak: Mivel ez volt a szívedben, és nem gazdagságot, vagyont és dicsőséget kértél, nem is gyűlölőid életét vagy hosszú életet kértél, hanem bölcsességet és tudományt kértél, hogy kormányozni tudd népemet, amelynek a királyává tettelek:
2Krón. 1,12
ezért megadom neked a bölcsességet és a tudományt, sőt olyan gazdagságot, vagyont és dicsőséget is adok neked, amihez fogható nem volt és nem is lesz egy királynak sem, sem előtted, sem utánad. [1Krón 29,25]
2Krón. 1,13
Azután visszament Salamon Jeruzsálembe a gibeóni áldozóhalomról, a kijelentés sátra elől, és uralkodott Izráelen.
2Krón. 1,14
Gyűjtött Salamon harci kocsikat és lovasokat. Ezernégyszáz harci kocsija és tizenkétezer lovasa lett, és ezeket a harci kocsik városaiba meg a király mellé, Jeruzsálembe rendelte.
2Krón. 1,15
A király elérte, hogy annyi lett Jeruzsálemben az ezüst és az arany, mint a kő. Elérte, hogy annyi lett a cédrusfa, mint amennyi a vadfügefa az alföldön. [5Móz 17,16-17]
2Krón. 1,16
Salamonnak Egyiptomból és Kevéből hozták a lovakat, a király kereskedői szerezték azokat Kevéből megszabott áron.
2Krón. 1,17
Egy harci kocsit hatszáz ezüst sekelért hoztak Egyiptomból, egy lovat pedig százötvenért. Ugyancsak az ő közvetítésükkel szállították tovább ezeket a hettita királyoknak és az arám királyoknak.
2Krón. 1,18
Salamon megparancsolta, hogy az ÚR neve tiszteletére házat építsenek, neki magának pedig királyi palotát.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit