János harmadik levele

Full text search

János harmadik levele
3Jn. 1,1
Én, a presbiter, a szeretett Gájusznak, akit igazán szeretek. [ApCsel 19,29; Róm 16,23; 1Kor 1,14]
3Jn. 1,2
Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.
3Jn. 1,3
Nagyon örültem, amikor testvérek jöttek, és bizonyságot tettek a te igazságodról, minthogy te igazságban jársz. [2Jn 1,4]
3Jn. 1,4
Nincs nagyobb örömöm annál, mint amikor hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak.
3Jn. 1,5
Szeretett testvérem, hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekért teszel, még az idegenekért is,
3Jn. 1,6
akik bizonyságot is tettek szeretetedről a gyülekezet előtt: jól teszed, ha ezeket az Istenhez méltóan engeded útnak,
3Jn. 1,7
mert azért a névért indultak el, és semmit sem fogadtak el a pogányoktól.
3Jn. 1,8
Nekünk tehát fel kell karolnunk az ilyeneket, hogy munkatársakká legyünk az igazságban.
3Jn. 1,9
Írtam valamit a gyülekezetnek, de Diotrefész, aki köztünk elsőségre vágyik, nem fogad el minket.
3Jn. 1,10
Ezért tehát, ha megérkezem, emlékeztetni fogom azokra a dolgokra, amelyeket művel, amikor gonosz szavakkal rágalmaz minket, de nem elégszik meg ezzel, hanem maga sem fogadja be a testvéreket, azokat pedig, akik akarnák, úgyszintén megakadályozza ebben, és kiveti a gyülekezetből. [Zsolt 37,27; 1Pt 3,11; 1Jn 3,6-9]
3Jn. 1,11
Szeretett testvérem, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta az Istent.
3Jn. 1,12
Demetriosz mellett bizonyságot tesz mindenki, maga az igazság is, de mi is bizonyságot teszünk, és tudod, hogy a mi bizonyságtételünk igaz.
3Jn. 1,13
Sok írnivalóm volna még számodra, de nem akarok neked tintával és tollal írni;
3Jn. 1,14
remélem azonban, hogy hamarosan meglátlak, és személyesen fogunk beszélni.
3Jn. 1,15
Békesség neked! Köszöntenek barátaid. Köszöntsd te is barátainkat név szerint.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit