Zsolt. 102.
Zsolt. 102.
Imádság a rabságból való szabadulásért.
Zsolt. 102,1
A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé.
Zsolt. 102,2
Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és [Zsolt. 50,15.] kiáltásom jusson te hozzád!
Zsolt. 102,3
Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
Zsolt. 102,4
Mert elenyésznek az én napjaim, mint [Jób. 7,6. 7.] a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
Zsolt. 102,5
Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
Zsolt. 102,6
Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz [Jób 19,20.] ragadt.
Zsolt. 102,7
Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
Zsolt. 102,8
Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
Zsolt. 102,9
Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
Zsolt. 102,10
Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
Zsolt. 102,11
A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
Zsolt. 102,12
Napjaim olyanok, mint a [Zsolt. 109,23.] megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
Zsolt. 102,13
De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.
Zsolt. 102,14
Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a [Jer. 29,10. 11. Dán. 9,25.] megszabott idő.
Zsolt. 102,15
Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, [Ezsdr. 3,10-13.] és a porát is kímélik.
Zsolt. 102,16
És félik a népek [Zsolt. 72,10. 11.] az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
Zsolt. 102,17
Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
Zsolt. 102,18
Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
Zsolt. 102,19
Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja [Zsolt. 126,1-3. Jer. 23,7. 8.] az Urat.
Zsolt. 102,20
Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
Zsolt. 102,21
Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza [Zsolt. 126,1-3.] a halálnak fiait.
Zsolt. 102,22
Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
Zsolt. 102,23
Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
Zsolt. 102,24
Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
Zsolt. 102,25
Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; [vers 14. Jer. 29,10. 11.] a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
Zsolt. 102,26
Régente fundáltad a földet, s az egek [Zsolt. 8,4.] is a te kezednek munkája.
Zsolt. 102,27
Azok elvesznek, de [Zsid. 1,10-12.] te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
Zsolt. 102,28
De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
Zsolt. 102,29
A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen [Jer. 33,6-26.] megáll előtted.
