JÁKOB IDEGENBEN SZOLGÁL
JÁKOB IDEGENBEN SZOLGÁL
A furfangos ifjú a megkaparintott áldás birtokában útnak indul, mint a népmesék kis királyfija, szerencsét próbálni.
A lúzi álomlátásban szereplő „lajtorja” vagy létra inkább talán lépcső volt, amin az angyalok úgy jártak fel-alá, mint a folyamközi piramisok, a zikkuratok lépcsőin a papok. Bétel később, a bírák korában fontos szentély lett, s az ország kettészakadása után Izraelnek újra itt volt a kultikus központja; ezt van hivatva megindokolni a Jákob álmáról szóló elbeszélés.
A királyfi hét esztendőt szolgál a királylányért – ez is jól ismert népmesei motívum. A becsapott Jákob azonban kénytelen újabb hét évet „rádolgozni”, hogy a szívének kedves leányt is megkaphassa. A többnejűség abban a korban, de jóval később is megengedett dolog volt a zsidók közt, a királyok háremet is tartottak; s abban sem talált senki kivetnivalót, ha a családfőnek ágyasai voltak, s ezek gyermekei is örökölhettek a többivel együtt.
A Biblia következetesen úgy szerepelteti Jákob fiait, mint a tizenkét izraeli törzs névadó őseit, a mózesi könyvekben és másutt is aprólékosan pontos leszármazási táblázatokat találunk minden törzs legfontosabb nemzetségeiről. Bizonyára ezekben akad sok hitelt érdemlő adat, mégis azt gyanítják a történészek, hogy valójában fordított folyamat zajlott le. A Kr. e. XIII–XII. században kikovácsolódott zsidó törzsszövetség minden egyes törzse a maga szálláshelyéről nevezte el mondabeli ősét, és utólag tették meg őket egy apa fiainak. A pontosság kedvéért két törzs, Efraim és Manassze nem közvetlenül Jákobtól, hanem annak kedvenc fiától, Józseftől eredeztette magát, míg Lévi törzse nem birtokolt külön szálláshelyet, hanem mint papi rend csak szétszórva fekvő városokat kapott a többi törzs területén.
A Jákob-fiak négy különböző rangú anyától, egy kedvenc és egy megvetett feleségtől, illetve két ágyastól születtek; ez a keret kiváló alkalmat adott rá, hogy a törzsek később kialakult valódi erőviszonyait tükrözzék és magyarázzák vele. Lea hat fiának törzsei képviselték túlnyomórészt a helyben élő héber népességet. A Józsué-féle honfoglalók, az izraeliek között Efraimé és Manasszéé volt a hegemónia, ezért ők a kedvenc feleség kedvenc gyermekétől, Józseftől származtatták magukat; a szövetséghez később csatlakozott törzsek a mellékfeleségektől eredeztek.
Az üdvtörténet fontos alakjai gyakran csak későn, az anya hosszas meddősége után születnek; Izsák és Jákob után így jön világra József is. Ez ismétlődik majd Sámson, Sámuel és Keresztelő János esetében.
A mandragóra, amin Lea és Ráchel összevesztek, az ókor óta sokféle babonától övezett növény. Kétágú, húsos és szőrös karógyökere miatt kissé emberalakra formáz, s ennek az „emberkének” varázserőt tulajdonítottak, jósláshoz használták; úgy vélték, hogy aki a kellő hókuszpókuszok nélkül húzza ki a földből, könnyen meghalhat, s hogy e művelet ellen maga a növény velőtrázó visítással tiltakozik. Kellemes ízű, sárga magjáról Keleten azt tartották (s néhol tartják ma is), hogy használ meddőség ellen, ezért akarta Ráchel mindenáron megszerezni.
A furfangos Jákob ügyes cselfogással gazdagszik meg Lábán rovására: csíkos vesszők előtt hágatja a juhokat, hogy azok csíkos bundájú bárányokat elljenek, mert az apósával való egyezség szerint ezek az övéi lesznek. Tudománytalan hiedelem, de máig is nagyon sokan gondolják, hogy a magzaton nyomot hagy, amit az anya a fogantatásakor vagy a terhesség alatt meglátott. Jákobnak ez a furfangja már erkölcsileg is igazolható, hiszen mindössze azt szerzi meg, amitől Lábán jogtalanul megfosztotta.
A Ráchel által ellopott istenszobrok, a teráfim, házi istenségek, kis bálványszobrok voltak, amelyeknek a tisztelete még évszázadok múlva is kimutatható a zsidók között (Bír 17,1–5). Aki birtokolta őket, az jogot formálhatott az örökségre, ezért riadt meg Lábán, hogy bálványai Jákobhoz kerültek. Ráchel ravaszságban is méltó párja férjének: amire havibajos nő ráül, azt férfi nem érintheti.
